A családokat komolyan leterheli az iskolakezdés

válassz
2016-08-10 15:10
Továbbra is komoly anyagi terhet jelent a családok számára az iskolakezdés, átlagosan mintegy 84 ezer forintos kiadásra számítanak ősszel, évközben pedig körülbelül havi 56 ezer forintot tesznek ki az oktatással kapcsolatos költségek - közölte a Budapest Bank (BB)
A Budapest Bank megbízásából a GfK végzett kutatást 2016 júliusban a legalább egy eltartott iskolás gyerekkel rendelkező szülők körében 640 fős mintán.
A Budapest Bank közleményében kiemelte: az általános iskolás gyermekek szülei esetében nőttek leginkább az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadások, a két évvel ezelőtti 56 ezer forint helyett az idén kicsit több mint 73 ezer forintot költenek erre, míg a középiskolások szüleinek kiadásai 82 ezerről 90 ezer forintra nőttek 2016-ra. Ezzel szemben a felsőoktatásban tanulók tanévkezdésének költsége nem változott az elmúlt két évben, továbbra is átlagosan 166 ezer forintot emészt fel.
A felmérés szerint a tanév közben várható havi kiadások is nőttek, hiszen idén átlagosan havi 56 ezer forintra számíthatnak a szülők, szemben a két évvel korábbi havi 50 ezer forinttal.

A kiadások növekedése jellemzően a kisebb tételek drágulásából adódik, a szülők kicsivel többet költenek sportszerekre és sportruházatra, táborokra, vagy éppen a mindennapi utazásra.
A felsőoktatásban tanuló gyermekek szülei úgy vélik, a tandíj havonta mintegy 10 ezer forinttal többet visz majd el a családi kasszából: a korábbi közel 12 ezer forinthoz képest idén majdnem 21 ezer forintos havi kiadással számolnak.
A válaszadók kétharmada részben aktuális jövedelméből finanszírozza, míg mintegy felük átlagosan 5 hónapon át spórol a tanévkezdésre. A gyermek anyagi jövőjének biztosítása érdekében a szülők átlagosan 17 évig terveznek félretenni minden hónapban, így közel 1,5 millió forinttal tudják majd őket támogatni - közölte a Budapest Bank.
MTI