Olimpia után a startupoknak is irány Brazília

válassz
2016-08-12 21:21
Magyar startupok hódíthatják meg a latin-amerikai piacot. A térség legnagyobb telekommunikációs kiállításán vehetnek részt hazai cégek a brazíliai Sao Paulo-ban.
A brazíliai Sao Paulo-ban rendezik meg Latin-Amerika legnagyobb telekommunikációs szakkiállítását 2016. október 17-20. között. A Magyar Nemzeti Kereskedőház egységes, 30 m2-es standon biztosít megjelenési lehetőséget többek között három startupnak is az InnoTrade program keretében.

A tavaly 14.000 látogatót és 46 ország több mint 280 kiállítóját vonzó Futurecom Brazília egyik legsikeresebb szakmai eseménye. Az infokommunikáció, IT és digitális innováció tematikájára épülő rendezvényen idén első alkalommal szervez a Kereskedőház egységes megjelenést a magyar vállalkozások számára.

Az InnoTrade program keretében három, már kész, exportképes termékkel rendelkező és elsősorban a brazil és latin-amerikai piacot célzó startupnak is lehetősége nyílik a részvételre.





A szakmai zsűri által kiválasztott cégek a kiállítási lehetőségen túl B2B találkozókon vehetnek részt, illetve a kapcsolódó eseményeken személyes kapcsolatokat alakíthatnak ki a helyi piac legfontosabb szereplőivel, valamint részletes képet kaphatnak a latin-amerikai piac sajátosságairól is.

Ha készen vagy akár már holnap exportálni, nem jössz zavarba, ha angolul kell lebonyolítani egy tárgyalást, akkor ne habozz, jelentkezz szeptember 4-ig a www.innotradeprogram.hu weboldalon, valamint töltsd fel angol nyelvű cégprofilodat a www.exportdirectory.hu/ict oldalra.