– Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lapunknak adott interjújában jelentette be, hogy változik a kormány gazdaságpolitikája. Így többek között az is, hogy a kabinet a munkaerőpiac helyett a vállalkozások hatékonyságát kívánja támogatni.
– Ha a miniszter ezalatt a termelékenység javítását érti, akkor van értelme a dolognak. A magyar termelékenység 2008 és 2014 között, az EU-csatlakozást követő időszakban stagnált. Egy átlagos foglalkoztatott átlagban 11,3 eurót termel meg egy óra alatt – továbbra is. Ez nem a munkahelyek hatékonyságát, hanem a vállalatok globális értékláncokban elfoglalt pozícióját jellemzi. Létező munkahelyeket nem lehet közvetlen támogatásokkal termelékennyé tenni. Ehelyett olyan jól megfinanszírozott, hatékony oktatási és felnőttképzési rendszert kellene létrehozni, amelynek eredményeképpen magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket lehetne elcsípni a globális értékláncokban. Semmi értelme nincs annak, hogy direktben támogatjuk a már létező vállalkozásokat. Egy cégnek magától kellene folyamatai hatékonyságát javítania.

– A termelékenység növekedése nélkül rövid távon aligha lesz gyorsuló GDP, márpedig a kormányzat célja éppen az, hogy a visszaeső uniós pénzek növekedéslassító hatását kompenzálja valahogy.
– Ha egy jól átgondolt felnőttképzést megvalósítanának, az egy-két éven belül jelentősen meg tudná emelni a munkahelyek hozzáadott értékét. Ha nem közmunkára mennének el az állami milliárdok, hanem azok oktatására, akiknek jelenleg csak nagyon alacsony termelékenységű álláshelyet képes kínálni a munkaerőpiac, akkor rövid távon is jelentkezne kedvező hatás.

– A miniszter azt is megemlítette nyilatkozatában, hogy csökkenteni kellene a magyar gazdaság autóipartól való függését.
– Amikor ilyeneket nyilatkozik valaki, akkor azt követően pár nappal szokott megjelenni egy újabb autóipari befektető Magyarországon. Ez a kecskeméti Mercedes-gyár bővítésével most is így történt. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nincs más út, mint a képzés. Az olcsó tőkéhez való hozzájutási lehetőség adott, a társasági adó alacsony, viszont mindenki panaszkodik a munkavállalók hiányára és minőségére. Munkaerő-piaci krízis alakult ki. Az állam csökkentette az oktatás támogatását – GDP-arányosan 5 százalékról 3,7-re –, a felnőttképzésben részt vevőket átirányították közmunkásnak. Így egész egyszerűen nincs megfelelő munkavállaló. Ha jót akar a kormány, akkor pont az ellenkezőjét kellene csinálnia, mint amit eddig tett.

– Az oktatás kapcsán számos kritika éri a duális képzési modellt is, amikor a tanintézményben és a vállalatoknál párhuzamosan tanulnak, illetve végzik szakmai gyakorlatukat a diákok.
– Ez Németországban és Ausztriában jól működik. Viszont kell hozzá egy jól finanszírozott oktatás, ami nálunk nincs meg. Nem látjuk, hogy a magyar kormány komoly pénzeket tett volna bele a szakképzési rendszer korszerűsítésébe. Németországban a szakmunkástanulók a magas hozzáadott értéket előállító kis- és középvállalkozásoknál helyezkednek el, nálunk viszont sajnos az alacsony hozzáadott értéket termelő multiknál.

– Gyakori felvetés az is, hogy a minimálbér emelésével javítani lehetne a hatékonyságot. Ellentmondást látok ebben, hiszen ha nőnek a fizetések, akkor az elvben rontaná egy vállalkozás jövedelmi helyzetét.
– Létezik egy fogalom, a nemzeti átlagtermelékenység. Ezt úgy lehet kiszámolni, hogy az összes jelenleg foglalkoztatott egy munkaórára jutó hozzáadott értékét átlagoljuk. Tegyük fel, hogy a kabinet megemeli a minimálbért. Ez esetben az alacsony hozzáadott értéket termelő vállalkozások egy része megszűnik, vagyis az átlagtermelékenység emelkedni fog. A megélhetést nem biztosító munkahelyekről felszabadulókat pedig át kell képezni, velük kell megpróbálni betölteni az üresen álló sok tízezer munkahelyet. Hozzátenném még ehhez, hogy nagyon fontos lenne egy nemzeti kutatás-fejlesztési rendszert létrehozni. A Matolcsy György által oly gyakran emlegetett fejlesztő államok mindegyikében létezik egy átgondolt állami k+f stratégia, többnyire az egyetemek kutatási tevékenységére alapozva. Nálunk az állam azt mondja, hogy az egyetemek éljenek meg a piacról, finanszírozzák onnan ez irányú ténykedésüket. Ezzel az a probléma, hogy a piac, egy vállalat nem fog alapkutatásokat pénzelni, neki az alkalmazott kutatás az érdeke. Az előbbi nélkül viszont nincs alkalmazott kutatás, ezt pedig az államnak kellene finanszíroznia.

– Viszont a minimálbér erőltetett emelésével megnő a munkanélküliség.
– Erről nagy vita van a közgazdászok között. Az akkori kormány 2001–02-ben jelentősen megemelte a minimálbért, a munkanélküliség viszont nem vagy csak csekély mértékben emelkedett. Az állás nélkül maradókat felnőttképzési programokba kellene bevonni. Ma vagy nem dolgoznak, vagy Nyugat-Európába mennek munkát keresni. Nincs olyan piaci folyamat, ami arra kényszerítené a vállalkozásokat, hogy a termelékenységüket javítsák. Ezt az államnak kellene a minimálbér növelésével kikényszerítenie.

– Mi a véleménye arról a javaslatról, hogy a krónikus munkaerőhiányt importált munkavállalókkal kellene orvosolni?
– Nem értek vele egyet. Egy országnak először a saját lakosságát kell munkához juttatnia. Tessék az átképzést, az oktatást rendesen megszervezni. Pénzt tenni bele és nem alulfinanszírozni. Ha ezt követően sem képződik elegendő munkaerő, akkor lehet importálni.

– A kormány azt is tervezi, hogy javítja a munkavállalók országon belüli mobilitását. Ez régi probléma. Évszázados beidegződéseken kellene változtatni.
– Nem hiszem, hogy ez kulturális minta lenne. Sokkal inkább racionális gazdasági számítás. Ha valaki nem tudja eladni a lakását Nyíregyházán, de át kellene költöznie Győrbe, a következő problémával szembesül. Van havi 100-120 ezer forint nettó jövedelme, ebből kellene kifizetnie a rezsit, a lakásbérletet, a megélhetését, és néha még haza is kéne látogatnia. Ilyen alacsony átlagbérek mellett ez nem működik. Vagy otthon marad munkanélküliként vagy közfoglalkoztatottként, vagy a feketegazdaságban próbálja megtalálni a számítását. Aki elindul, az nem Győrbe fog menni, hanem sokkal magasabb fizetésért Nyugat-Európába. Ha hoz egy olyan komoly döntést, ami helyi kapcsolatrendszerének, egzisztenciájának feladásával jár, akkor miért ne Németországban vagy Nagy-Britanniában próbálna meg elhelyezkedni?

– A magyar gazdaság még jó ideig nem lesz képes a nyugatival versenyképes béreket fizetni.
– Számos kutatás bizonyítja azt, hogy az embereknek nem feltétlenül az a fontos, hogy nagyon jól keressenek. Számukra igenis vonzó, hogy saját nyelvi, kulturális közegben dolgozzanak, ha az tisztességes megélhetést kínál számukra. Ha a család fenntartása nem okoz nehézséget, nem vágynak külföldre. A megoldás az lenne, ha az állam olyan szintre hozná fel a fizetéseket – például a minimálbér emelése révén – s olyan oktatási rendszert alakítana ki, amely magasabb hozzáadott értékű álláshelyek betöltésére képes munkavállalókat biztosít. A minimálbér növelését lassan, de következetesen kell megvalósítani, hogy a gazdaság szereplőinek legyen ideje alkalmazkodni hozzá. De rá kell kényszeríteni a vállalkozásokat a fizetésemelésre. El tudok képzelni egy 3 éves programot, amelynek a végén a minimálbér nettóban elérné a létminimumot, esetleg kissé meg is haladná azt. Ez így van Nyugat-Európa minden országában is. Az a vállalkozó, aki ki tudja fizetni a létminimumot, legyen rákényszerítve arra, hogy ezt megtegye. Aki nem tudja, annak van 3 éve arra, hogy felzárkózzon. Aki meg annak ellenére sem képes erre, hogy nálunk alacsony a tőkeköltség, az energia ára, a szállítási, közlekedési kiadások, ráadásul a jegybank is számos eszközzel próbálja segíteni a gazdaságot, annak a cégnek nincs létjogosultsága a magyar gazdaságban.

Névjegy
■ Az 1974-ben született közgazdász, szociológus a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője.
■ A Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a Közép-európai és a Veronai Egyetem vendégoktatója.
■ Az NYME Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola témakiírója.

Az interjú megjelent a Figyelő 2016/32. számában.