Picit nőtt a hazai lízingpiac

válassz
2016-08-17 12:44
Nőtt a magyarországi lízingpiac az idei első félévben, a finanszírozott összeg 4 százalékkal 235 milliárd forintra emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel szerdán.

A tájékoztatás szerint a szövetség megrendelésére a GfK piackutató intézet felmérést készített, amelynek keretében 100 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégek vezetőit kérdezték meg.

Az érintett cégek 21 százaléka rendelkezik valamilyen lízingkonstrukcióval, így a klasszikus beruházási hitel mellett a lízing a legelterjedtebb finanszírozási forma.
A 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű cégeknél magasabb, 30 százalékos a lízingkonstrukciók aránya, a 300 millió alatti vállalkozásoknál 16 százalékos.
A vállalkozások leginkább járműfinanszírozásra veszik igénybe a lízingkonstrukciókat. A cégek 54 százaléka személyautót, 34 százalékuk teherautót, 10 százalékuk pedig mezőgazdasági járművet lízingel a kutatás szerint.

A vállalkozások vezetőinek 16 százaléka mondta, hogy a lízingkonstrukcióknak nincsenek hátrányai a hitelekkel szemben, összességében pedig a többség kedvezőbbnek tartja a lízinget a hitelnél. A lízingkonstrukciókat előnyösnek tartó vállalatvezetők elsősorban az alacsonyabb költségeket és az egyszerű, gyors hozzáférést említették kedvezőnek.

A közlemény szerint a felmérésből az is kiderült, hogy több vállalatvezető nincs pontosan tisztában a lízingkonstrukciók közötti különbségekkel, valamint a lízingelésben rejlő előnyökkel. Ezért a Magyar Lízingszövetség a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a lízingkonstrukciókat jobban megismerjék a vállalati szektor szereplői, főként a kis- és középvállalkozói szektor tagjai, számukra ugyanis különösen fontos a költséghatékony és rugalmas finanszírozás.

A felmérés alátámasztja, hogy a vállalkozásoknak kedvező finanszírozási formát jelent a lízing, és a jövőben a várható gazdasági növekedéssel megerősödő kkv-szektor szereplői körében fokozott igény lesz majd a lízingkonstrukciókra - idézi a közlemény Nyikos Katalint, a Magyar Lízingszövetség elnökét. Szerinte a következő években a járműfinanszírozás mellett a gép- és termelőeszköz-lízing iránt az eddiginél komolyabb igény mutatkozhat, ami stabilabbá teheti a lízingpiacot.

MTI