Gorbacsov a minap az amerikaiakat kritizálta

válassz
2016-08-19 14:38
Az amerikaiak úgy terjesztik a világon a demokráciájukat, mint a tasakos kávét - jelentette ki pénteken az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága (GKCSP) által megkísérelt államcsíny 25. évfordulóján.
"Annak idején azt mondtam az amerikaiaknak: önök megpróbálják rákényszeríteni az önök demokráciáját az emberekre különböző országokban. Úgy terítik szét, mint a tasakos kávét, de az embereket hagyni kell önállóan dönteni. Mégis folytatták és ma is folytatják ezt a fajta külpolitikát" - mondta Gorbacsov.
A Szovjetunió utolsó vezetője szerint "az egyoldalú döntések másokra kényszerítésének" irányvonalán még Barack Obama amerikai elnöknek sem sikerült változtatnia. Gorbacsov kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ez Obamának egyáltalán szándékában állt volna.
A kérdésre, hogy a Nyugat miért nem támogatta erőteljesen a szovjet reformokat, Gorbacsov azzal válaszolt: Washington nem akarta, "hogy a Szovjetunió erős demokratikus állammá váljon".

"Egy ilyen unió garantálta volna azt, hogy ne lépjen színre az egyoldalú lépések politikája, az Egyesült Államok dominanciájának politikája, és az amerikai politikusok egy része terveinek gátját látta Gorbacsovban. Aztán nyíltan Borisz Jelcinre (akkori orosz elnökre) fogadtak, s a céljuk ugyanaz volt: megakadályozni egy erős demokratikus állam létrejöttét" - mondta.
Gorbacsov a héten a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a negyedszázaddal ezelőtti puccskísérletből azt a következtetést vonta le, hogy "elfogadhatatlan" minden olyan kísérlet, amely a kormány megdöntését, az országnak a normális fejlődési iránytól való eltérítését célozza.

"Az ilyen kísérletek következményei katasztrofálisak. Bármilyen nehézségek keletkeznek is, meg kell tartani az alkotmányos, demokratikus keretek közötti irányt" - fogalmazott.
A GKCSP a Szovjetunió széthullásának megakadályozására hivatkozva próbálta magához ragadni a hatalmat 1991. augusztus 19. és 21. között, de Borisz Jelcin és Alekszandr Ruckoj orosz alelnök vezetésével tömeges ellenállás bontakozott ki a puccskísérlet ellen. A Krímben nyaraló Gorbacsovot a puccsisták augusztus 18-án házi őrizet alá helyezték.
A megbukott államcsínykísérlet részvevőit az orosz állami duma 1994-ben amnesztiában részesítette.
MTI