- Ön is úgy látja, hogy stabil a következő két évtizedre az állami nyugdíjrendszer, ahogy ezt egy friss MNB tanulmány állítja?
- A demográfiai mutatók alapján nagyjából fenntartható lesz, de 2030 után katasztrofálisan lezuhan a munkaképes korú népesség száma. A húsz évvel korábban meg nem születettek nem lesznek jelen a munkaerő piaci kínálatban. A jelenleg gyorsan változó nemzetközi körülmények között lehetetlen megbecsülni a be- és kivándorlás egyenlegét, munkaerő-piaci hatását, következésképpen adó- és járulékfizetési képességét sem. Azt sem lehet megmondani, hogy a technikai haladás módot ad-e kevésbé munkaerő intenzív termelésre.

- És ha igen?
- Akkor is kérdéses, hogy a tőke nagyobb intenzitásával történő termelés a jövedelemadóknál vajon ugyanazt a bevételt eredményezi-e a költségvetésnek? Közismert a társasági adó alacsonyabb szintje. A kevesebb munkaerő a bérarányos adókat, hozzájárulásokat is visszafogja. A kivándorlás mindenképpen államháztartási kiesést eredményez. Akkor is, ha a kint dolgozók hazautalnak bizonyos összegeket. Az magánpénz, nem költségvetési bevétel, még ha a devizatartalékot esetleg emeli is. Vidéken pedig, ahol nagyon sokat járok, látom, hogy szinte minden épkézláb fiatal és sok középkorú ember is elmegy az országból, ha teheti.

- Az MNB tanulmánya azt állítja, hogy jót tettek a kormányzat intézkedések a nyugdíjkassza egyensúlyának. A magán nyugdíjpénztárak 2010-es államosítása is pozitív hatású lesz hosszú távon?
- Hosszú távon mindnyájan halottak vagyunk. De félre a fekete humort, igen, amit a kormányzat meglépett, az sajnos, kényszerű, illetve helyes volt. A magánnyugdíjpénztár ugyan távlatilag, bár igen drágán és kockázatokkal terhelten, de javított volna a hosszú távú nyugdíjhelyzeten. Ám sajnos, azt a költségvetési kiesést, amit az állami rendszerből elvont járulékok jelentettek, nem tudták a kormányok kigazdálkodni, így növelték az államadósságot. Sokszor elmondtuk Botos Józseffel, a társadalombiztosítás rendszerváltozás utáni első főigazgatójával, hogy a kígyó a saját farkába harapott. A második pillér deficitet okozott. Mivel a befizetéseket valamibe be kellett fektetni, biztonságosnak az állampapírok mutatkoztak. Így aztán a második pillér, ami deficitet idézett elő, azt fedezte is, hiszen lejegyezték a magánnyugdíj pénztárak a költségvetési hiány finanszírozására kibocsátott állampapírokat. Persze, annak kamatáért. Vagyis további adófizetői pénzek áramoltak a rendszerbe. De tessék mondani, mi másba tehette volna szabad eszközeit egy nyugdíjpénztár, ha nincs intenzív hazai beruházási tevékenység, jelentős volumenű üzleti célú értékpapír kibocsátás? Milyen termelésbővítést finanszírozó papírok állnának rendelkezésre, ha a vásárlóerő az országban csak igen korlátosan bővül? Legfeljebb külföldi papírokba fektethettek volna be. A 2008-as válság azonban megmutatta a külvilágban is, hogy ez milyen kockázatos, éppen a nyugdíjrendszerek számára. Az Egyesült Államokban sok-sok milliárd dollárt vesztettek ezek az alapok. Érdemes erről Joseph Stiglitz könyveit elolvasni. Tehát a második pillér megszüntetése az adott helyzetben helyes lépés volt, s egyébként ez a véleményem elméletileg is alátámasztható. A járulékfizetések ugyanis nem a mi jövőre megtakarított pénzünket jelentik, hanem a szülő-generáció belénk fektetett humán tőke beruházásainak a törlesztését. Ez egy alapvetően új szemlélet a nyugdíj-rendszerben!

A teljes interjú a Figyelő 2016/34. számában olvasható!