Növekedni csak felelősen!

Szabados Richárd írása
Szabados Richárd
2016-08-31 00:00
frissítve: 2016-08-31 15:49
Szabados Richárd írása
Chikán Attila a Figyelőben megjelent értékes elemzésében azt írja, hogy hosszú távon nem lehet gazdasági növekedés Magyarországon megfelelő oktatás és erősödő innováció nélkül. Meglátásával egyetértve kiegészíteném a gondolatsort azzal, hogy ugyanez a helyzet a megfelelő finanszírozási lehetőségekkel, illetve a felelősségvállalással is: nélkülük viszont már rövid távon is nagyon nehéz bővülést produkálni. Ez különösen igaz a vállalati szférára, azon belül is a hazai kis- és középvállalkozásokra. Mert míg a nagyvállalatok, multinacionális társaságok az anyacégeiktől is szerezhetnek forrást a fejlesztéshez, addig a kisebb hazai vállalatoknak az uniós források mellett a banki finanszírozás jelentheti szinte az egyetlen eszközt a növekedéshez, ami a gazdasági bővülés motorja. Ezzel a felelősséggel az Erste Bank teljes mértékben tisztában van, és minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik tenni annak érdekében, hogy támogassa a hazai céges szférát és azon belül is kiemelten a kkv-kat növekedési céljaik megvalósításában.





Manapság alapvetően két tényező határozza meg e vállalati kör finanszírozását Magyarországon. Egyrészt a refinanszírozási konstrukciók, másrészt az uniós támogatásokhoz kapcsolódó tranzakciók. A kkv-k hitelkeresletének legnagyobb részét a dotált konstrukciók adják, így például a Magyar Nemzeti Bank Növekedési hitelprogramja (NHP), valamint az Eximbank exportélénkítő és versenyképességet javító programjai keretében nyújtott hitelek. Ezeken túl még vannak rövid lejáratú, elsősorban folyószámlahitelek. Előbbiek mellett az EU-támogatásokhoz kapcsolódó finanszírozások igénylése a jellemző a hazai kis- és középvállalatok körében, miután általában olyan beruházásokat részesítenek előnyben, amelyekhez uniós dotáció is igényelhető.
Az Erste a kkv-k finanszírozásában az optimális megoldás megtalálására helyezi a hangsúlyt, szeretne a vállalkozások szakértő partnere lenni. Ennek egyik bizonyítéka, hogy bár még nem merült ki az NHP-kerete, az már csak beruházási célra vehető igénybe. Felkészülve a program év végi kifutására, a bank elindította az Erste Növekedési programot (ENP), melynek árazása versenyképes az NHP-val. Ennek keretében saját, fix kamatozású hitelterméket kínál, elsősorban azoknak a kkv-knak, amelyek az NHP-keret kimerülését követően is hasonló tulajdonságú hitelekre tartanak igényt. Ugyanakkor vannak kkv-k, amelyek finanszírozási igénye az NHP kritériumai-nak nem felel meg. Számukra is kiváló alternatíva lehet az ENP, mivel az beruházástól eltérő célra is igénybe vehető.

Saját növekedési programja mellett a bank nemrég bevezette a lejárat nélküli forgóeszközhitel konstrukciót, ennek előnye, hogy nem szükséges évente megújítani. Mindezen kívül az Erste olyan univerzális kiszolgálást nyújt, amelyben a kkv-k számára a teljes finanszírozási paletta rendelkezésre áll. A bank két területen erősítette jelentős mértékben szakértői kompetenciáját. Az egyik a mezőgazdaság, amelynek minél jobb megértése érdekében külön Agrár Kompetencia Központot hoztunk létre, a másik terület pedig az energiahatékonysági projektek, valamint a megújuló energiához kapcsolódó beruházások.

Pozitív folyamatokat látunk a vállalati finanszírozás területén. Tapasztalataink szerint érezhetően javult a hazai kkv-k hitelképessége az utóbbi években. Ez összefüggésbe hozható azzal, hogy a válságot követően talpon maradt vállalkozások életképesebbek lettek. A kkv-k hitelek iránti érdeklődése is nőtt az elmúlt időszakban, ez annak köszönhető, hogy kedvezők a magyar gazdaság kilátásai. A bankok többsége is nyitott a kkv-szektor felé, ami a hitelkeresletre is szintén jótékonyan hat. Az Erstén belül például felértékelődött a kkv-k nem pusztán pénzügyi mutatók alapján történő értékelése is. Így például figyelembe vesszük a finanszírozás odaítélésénél azt is, hogy milyen a menedzsment minősége. Ez a prudens hitelkihelyezés megtartása mellett nagyobb rugalmasságot biztosít, ami könnyebbséget jelenthet kis- és középvállalati ügyfeleink számára.

Nagyon fontos kiegészítenem: elképzelhetetlennek tartom a növekedést anélkül, hogy ne vállalnánk felelősséget az ügyfeleink, partnereink iránt, vagy hogy ne vennénk ki részünket a társadalmi felelősségvállalásból. Ez alapfilozófiája nemcsak a magyarországi Erstének, de az egész Erste Groupnak is. Figyelni kell a társadalmi beágyazottságra, arra, hogy felelősen hitelezzünk, és hogy ezt a példát mutassuk a társadalomnak. A verseny hatalmas, de meg kell látnunk a papírok mögött az embert, a dokumentumok mögött a vállalatot, mert a bővülés csak így tartható fent, s így jár mindenki jól. A cégek így állhatnak folyamatosan növekedő pályára, és így fejlődhet a társadalom egésze is. Bankolni, banktól tanácsot, finanszírozást kérni része a hétköznapi életnek, része egy vállalkozó életének is. Aki fejlődni szeretne, annak külső forrásra van szüksége. Minél nagyobb egy cég, annál inkább meg tudja ezt a fejlődést az anyavállalattal oldani, minél kisebb, annál inkább támogatásra, banki finanszírozásra szorul. Mi ebben jó partnerek, sőt, jó tanácsadók és szövetségesek vagyunk, mert figyelünk az ügyfeleinkre, s nem csak a profit hajt minket. Az üzlet ugyanis sosem lehet egyoldalú, a társadalmi, gazdasági fejlődéshez a hitelintézeteknek is hozzá kell járulnia. A bank alapfilozófiája és az az edukatív, tanácsadói tevékenység, amit az utóbbi években elkezdtünk s amelyre a jövőben is építjük üzleti politikánkat, beérni látszik. A kutatások azt mutatják, hogy a cégek az üzleti tervezést, felkészültséget, az alkalmazottakat, gazdasági, pénzügyi vezetőket tekintve is sokkal tudatosabbak, mint korábban. Ennek hátterében részben az áll, hogy együttműködőbb környezetben tevékenykednek. Óvatos optimizmus és bizalom van tehát a pénzügyi szervezetek irányába. Mi pedig megháláljuk a bizalmat, és igazoljuk, hogy megéri velünk szövetségre lépni.

A növekedés mint fogalom, mint szimbólum, mint perspektíva és mint cél is meghatározó lesz az Erste Bank Hungary számára is a jövőben. A vállalati hitelpiac kihelyezett hitelállományát tekintve jelenleg 5,4 százalékos a piaci részesedésünk, a terveink pedig ambiciózusak: szeretnénk, ha 2021-ig ez legalább 10 lenne. Ezt úgy is lefordíthatom, hogy szeretnénk, ha minél nagyobb mértékben tudnánk segíteni a vállalatokat a bővülésben. Jelenleg fontos látni, hogy a hitelállomány csökken a piacon, körülbelül 5900 milliárd forint van kint. A válság előtt ez 9000 milliárd volt. De az elmúlt egy évben a teljesítő portfólió már növekedett, ezt kell megtartani több éven keresztül. Az irány tehát jó, de a mértékkel lehet vitatkozni. A hitelpiac jelenleg azért zsugorodik, mert a nem teljesítő állomány változásának van nagyobb befolyása. A kieső hiteleket nem tudja pótolni az új. Ez a trend azonban várakozásaink szerint az idén megfordul. Az Erste jelenlegi vállalati üzletági bővülésével elégedett vagyok, hiszen a piaci átlag háromszorosával, több mint nettó 10 százalékkal növekszünk, ami kiváló eredmény. Mindezt kiszámíthatóan és fenntarthatóan. Mindegy, hogy általánosan vett banki bővülésről vagy speciálisan egy banki vállalati szegmens növekedéséről van szó, a mai magyar hitelintézeti piacon és versenyhelyzetben az Erste az a bank, amely a legdinamikusabb bővülést produkálja.

Ehhez számtalan tényező kell, de kijelenthetjük, hogy jelenleg a tőkehelyzetet, likviditást, a tulajdonosi elköteleződést tekintve mi vagyunk a legstabilabbak a magyar piacon. Pozitívumként említem, hogy gyakorlatilag több mint kétszer annyi számlát nyitunk, mint amennyi ügyfelet veszítünk. Ezenkívül egészséges és tiszta portfóliónk van, nincsenek csontvázak a szekrényben, nincsenek nagy bedőlések vagy negatív reputációs kihívások sem a bankban, sem a vállalati üzletágban. Kiemelendő, hogy kollégáink szakmai felkészültsége – az ügyfélvisszajelzések alapján – az átlagosnál sokkal jobb, mint ami a hitelintézeti piacon tapasztalható, ezért is keresnek minket már az ügyfelek proaktívan is. Büszke vagyok arra, hogy a fluktuá-ció nálunk nem túl magas, köszönhetően a rengeteg fejlesztési eszköznek és támogatásnak, amit a kollégáinknak tudunk nyújtani. Röviden összefoglalva: banki és üzletági szinten is remek kilátásaink vannak, és dinamikusan növekszünk. De a legfontosabb, hogy az ügyfeleinktől nagyon pozitív visszajelzések jönnek, és sok cég már magától – a tapasztalatai alapján – minket ajánl a partnereinek. Mert elégedettek csak akkor lehetünk, ha az ügyfeleink is azok. Az ő sikerük a mi valódi sikerünk.