Szijjártó: visegrádi együttműködés a leghatékonyabb szövetség ma az unióban

válassz
2016-09-04 11:29
A visegrádi együttműködés a legszorosabb és a leghatékonyabb szövetség ma az Európai Unión belül - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A tárcavezető közlése szerint a visegrádi együttműködés történelmi szintű békét hozott a térségnek, ezt az utóbbi évek diplomáciai gesztusai is alátámasztják.

"Ez azt mutatja, hogy a visegrádi szövetség minden idők legjobb állapotában van jelenleg" - fogalmazott, hozzátéve, éppen a legjobbkor, hiszen most nagy szükség van arra, hogy a közép-európai államok együttműködjenek, például az uniót érő kihívások miatt.

A V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) álláspontjával kapcsolatban megjegyezte, úgy látják, erős európai integrációt csak erős tagállamokra lehet alapozni. "Szó sem lehet arról, hogy újabb hatásköröket telepítsünk Brüsszelbe, mert az elmúlt időszak kétségtelenül súlyos kihívásaira jó válaszok tagállami szinten születtek, ezért minél több fontos döntési kompetenciát a tagállamok szintjén kell tartani" - mondta a külügyminiszter.

Az Európai Unió jövője szempontjából - Szijjártó Péter szerint - nélkülözhetetlen a bővítés folytatása, az Oroszországgal fenntartott pragmatikus viszony újrarealizálása gazdasági érdekek miatt és külső szövetségesek keresése.
MTI