Az LMP eljárást indíttatna a szakképzés átalakítása miatt

válassz
2016-09-05 15:09
Az LMP az alapvető jogok biztosához fordul arra kérve Székely Lászlót: hivatalból indítson eljárást a szakképzés átalakítása miatt.
Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a jogbiztonságot, valamint a jogot a művelődéshez látja sérülni a szakképzés gyors átalakítása miatt, ami - mint azt kifogásolta - a közismereti órák számának jelentős csökkenésével is járt.

Összesen évente mintegy 400-zal csökken a fizika-, kémia- vagy biológiaórák száma a szakgimnáziumokban - mutatott rá, ami szerinte azt eredményezi, hogy már tizennégy éves korban eldől, ki szerezhet általános műveltséget és tanulhat tovább bárhol.

A politikus azon félemének is hangot adott, hogy az átalakítás pedagógusok elbocsátásával jár majd.

Kijelentette: azért van szakemberhiány Magyarországon, mert a képzettek már régen Nyugaton dolgoznak.
MTI