Öt családi házat kellett kiüríteni a darazsak miatt

válassz
2016-09-13 12:40
Túlszaporodtak a darazsak, idén már öt családi házat kellett azonnal kiüríteni a fészkük miatt - közölte Boros Tibor méhrajbefogó
A szakértő azt mondta, mivel már nincsenek igazán kemény telek, a darazsak nem fagynak el, így "több ezres létszámmal kezdik a szezont". Korábban csak a királynők élték túl a telet - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a darazsak a házak mennyezetébe költözhetnek be. Ennek olyan jelei vannak, mint egy csőtörésnek: a hő- és a párakibocsátás miatt ázni kezd a plafon.
Habár első ránézésre csupán annyit lehet látni, hogy néhány darázs repked egy körömnyi lyuk körül, Boros Tibor óva intett attól, hogy házilag irtani kezdjék a rovarokat. Az apró rés mögött ugyanis hatalmas, akár labdányi méretű fészek lapulhat, benne több ezer darázzsal.
A rovarok az irtási kísérletre feldühödhetnek és életveszélyesek lehetnek, ezért érdemes szakembert hívni - tanácsolta.
MTI