Tagadta bűnösségét Simon Gábor

válassz
2016-09-21 12:16
Tagadta bűnösségét Simon Gábor volt szocialista politikus a költségvetési csalás és hamis okirattal visszaélés vádjával a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

A vád szerint Simon Gábor 2008 és 2012 között jövedelemként vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több százmillió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást. Az így okozott vagyoni hátrány mintegy 120 millió forint, amelyet Simon Gábor az eljárás során megtérített.


MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szerdai tárgyaláson a vádlott kérdésekre nem válaszolt, felolvasott vallomása szerint az említett összegek külföldi, nem titkolt, legális forrásokból származtak, és nem voltak adókötelesek.

A másik vádponttal kapcsolatban, amely szerint Welsz Tamás időközben elhunyt vállalkozó szerzett Simonnak hamis bissau-guineai útlevelet, amelynek segítségével Budapesten nyitottak bankszámlát, a vádlott azt mondta: Welszről "máig se tudom, hogy megbízást teljesítő fedett ügynök vagy kalandor volt, de jól kibabrált velem".
Simon Gábor büntetőpere decemberben tanúk meghallgatásával folytatódik.

MTI