MLP: nem engednek teret a kormányéval ellentétes álláspontoknak

válassz
2016-09-24 10:52
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelenlegi kampányszabályozás nem enged teret a kormányéval ellentétes álláspontoknak, így a kabinet "ellenvélemény nélkül onthatja hazugságait" az októberi kvótareferendum előtt.
Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek telefonon elmondta, a Liberálisok nem kaptak lehetőséget arra, hogy ingyenesen megjelentessék véleményüket a televízióban, így kampányukat összesen 12 millió forintból kénytelenek lefolytatni, amelyből 10 millió forintot hitelfelvételből fedeznek.

A liberális politikus emlékeztetett, pártja azért buzdítja a választókat az "igennel" voksolásra, mert úgy gondolják, Magyarországnak európai társaival közösen kell olyan választ találnia a menekültpolitikában, amely mindenkinek megfelel.

Bősz Anett emellett szolidaritását fejezte ki a Kétfarkú Kutya Párt közelmúltban, Szentendrén megvert aktivistájával, egyúttal hangsúlyozta, az ő esetéből is látszik, hogy a kvótareferendum nem a menekültekről, hanem a magyarok összeugrasztásáról szól.
MTI