A válság eleje óta nem volt ilyen alacsony az uniós munkanélküliség

válassz
2016-10-11 16:50
Az Európai Unió tagországaiban augusztusban regisztrálták a legalacsonyabb, 8,6 százalékos munkanélküliségi rátát 2009 márciusa óta az Európai Bizottság felmérése alapján - tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság kedden.
A felmérés szerint a foglalkoztatás növekedése volt jellemző az unió szinte valamennyi tagországában 2015 és 2016 augusztusa között. Mintegy 1,6 millióval kevesebben voltak munka nélkül a tavaly mért adatokhoz képest, a vizsgált időszakban 3,2 millióval több embert foglalkoztattak, közülük 2,2 milliót az eurót használó országokban.
Folyamatos növekedés jellemezte az állandó munkaszerződéssel rendelkezőket is, a munkanélküliség eközben 24 tagországban csökkent.

A hosszú távú munkanélküliség a legtöbb tagállamban továbbra is csökken, a munkaerő 4,2 százalékét érintette az előző év 4,9 százalékos arányához képest.
A pályakezdő fiatalok munkanélküliségi mutatója a 2015. augusztusban mért 20,1 százalékhoz képest 18,6 százalékra csökkent. A jelentés megjegyzi, hogy az uniós ifjúsági garanciaprogram és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésnek köszönhetően 2013-hoz képest 1,4 millióval kevesebb az állástalan fiatal az EU-ban, és 900 ezerrel csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik nem vesznek részt a foglalkoztatásban, illetve nem részesülnek oktatásban vagy képzésben. Hozzátették, még mindig 4,2 millió fiatal keres munkát Európa-szerte.

A jelentés arra is kitért, hogy az 55 és 64 év közötti uniós polgárok tovább maradnak aktívak a munkaerőpiacon. 2016 első negyedévében a vizsgált korosztály tagjai közül 4-ből 3-an foglalkoztatásban maradtak.
Marianne Thyssen foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is a humánerőforrásba fektet és támogatja a továbbképzéseket annak érdekében, hogy minél többen feleljenek meg a minden eddiginél jobban képzett munkaerőt megkövetelő munkaerőpiac elvárásainak.
Magyarország esetében az év hetedik hónapjában az aktív lakosság 5,1 százaléka volt munkanélküli, csakúgy mint júniusban. A 25 évesnél fiatalabban munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 12,6 százalékra süllyedt, a 25 év felettieknél pedig 4,4 százalékon stagnált - közölték.
MTI