A nők forradalma

ABORTUSZ

Vörös Szabolcs
2016-10-13 06:16
frissítve: 2016-10-11 17:02

Kihátrált a tervezett abortuszszigorítás mögül a lengyel kormány. Nem ők az egyetlenek: európai politikusok időről időre előveszik az erről szóló vitát, ám ezzel a tapasztalatok szerint főleg maguknak ártanak.

Közép-Európában, úgy tűnik, a politika a lakás és a hálószoba küszöbéig mehet el. Magyarországon például 2010 óta rengeteg intézkedés ellen tüntettek, de a biztosítékot igazán a netadó ötlete verte ki. Nem is lett belőle semmi, ellentétben egy sor másik tervvel, amely ellen szintén utcára mentek az emberek, csak épp nem annyian. Az átlagszavazót ugyanis nem igazán hatja meg, hogy csorbulnak az Alkotmánybíróság jogai; annál inkább az, ha nem szörfölhet szabadon a világhálón. Vagyis ha a politika a munkaidő utáni órákba is beszivárog.

Lengyelországban is valami hasonlót volt kénytelen megtapasztalni a kormány. A lassan egy éve hatalmon lévő konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) szintén nem az alkotmánybíróság jogkörének a csorbítása vagy a közmédia megszállása terén kényszerült visszavonulót fújni, hanem az abortusztörvény tervezett szigorítása miatt. Pedig a kezde...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2016/41 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!