Figyelő Top200 konferencia: új világ jön

Halaska Gábor
2016-10-13 13:30
Az államszervezetről, a digitalizációról is szó esett a Figyelő Top200 csütörtöki konferenciáján. Csepreghy Nándor többek között a bürokráciacsökkentésről is beszélt.
Többek közt Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, Jozef Sikela, az Erste Group Bank AG igazgatósági tagja, Esőssy Zsombor, a MAPI Zrt. vezetője is beszélt a Figyelő Top200 csütörtöki nagy konferenciáján. A miniszterhelyettes hitet tett a vállalatokat sújtó bürokrácia további csökkentése mellett, elmondva: idén több mint 100 jogszabálymódosítás volt, ami ebbe az irányba hatott és jövőre is folytatódik ez a munka.


Az államszervezet szükséges karcsústásásáól is szólt. A 4,2 millió hazai munkavállalóból 1,1 millió közvetve vagy közvetlenül az államtól kapja a fizetését, holott az egészséges arány inkább 15 százalék körül lenne. Vége annak a világnak, hogy valaki kijött az egyetemről és élete végéig ugyanott dolgozhat - fejtette ki Csepreghy, aki szerint a gazdasági növekedés most lehetőséget ad arra, hogy az állami túlfoglalkoztatást részben leépítve, az elhelyezkedést átképzési programokkal segítve a vállalati szektor munkaerőhiányát is lehetőség van csökkenteni. 

A politikus - az MTI tudósítása szerint - arról is beszélt, hogy a kormány az európai uniós forrásoknál a visszatérítendő támogatási formák felhasználását erősíti, és arra is törekszik, hogy csak piacképes elképzelések, cégek kapjanak támogatást. Csepreghy Nándor azt is hangsúlyozta, Magyarország akkor cselekszik helyesen, ha szuverenitása érdekében a pénzügyi stabilitásra, a kiszámítható gazdaságpolitikára és a világos energiapolitikára fókuszál. Hozzátette, a kormány vállalja a vitát az Európai Bizottsággal a hazai vállalatok piaci pozíciójának erősítése érdekében, és példaként említette az 50 százalékos fejlesztési előleg mértéke körüli véleménykülönbséget az unióval. Azt is elmondta, nagyobb esélyt lát arra, hogy 2020 után nem érkeznek a kohéziós támogatások a térségbe, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a britek kilépésekor számolni kell a kohéziós támogatások csökkenésével. Azt is elmondta, nagyobb esélyt lát arra, hogy 2020 után nem érkeznek a kohéziós támogatások a térségbe, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a britek kilépésekor számolni kell a kohéziós támogatások csökkenésével.


Digitalizáció

Lepsényi István államtitkár a digitalizáció jelentette kihívásokról beszélt az ipar vetületében. A miniszérium Irinyi Tervének lényege, hogy a hazai feldolgozóipart új növekedéshez segítse, digitalizálja (ipar 4.0) és súlyát a GDP-n belül jobban növelje, mint az a természetes folyamatokból következne. Cél, hogy ez az arány 2020-ig elérje 30 százalékot, a természtes folyamatokből következő 26,1 százalékos szinttel szemben. Előre kell menekülnünk, mert néhány év múlva a mai feldolgozóipar és a kapcsolódó munkaerőpiac gyökeresen átalakul - fejtette ki az államtitkár. Arról beszélt, hogy a jövőben a GINOP-ban - Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program - is megjelennek a visszatérítendő támogatásokat tartalmazó pályázatok. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság ugyan függ a külföldi tőke beáramlásától, de jelentős fejlődési lehetőség van a kis- és középvállalkozói szektorban is.


Az Erste Group Bank AG igazgatóságának tagja, Jozef Sikela arról beszélt, hogy a közép-európai régió nyugatról nézve a legsikeresebb országcsoport manapság. Persze az átlagosan 3 százalékos GDP növekedés sok problmával terhelt. Törékenységét az adja, hogy főként a lakossági fogyasztás által vezérelt növekedés nagyon szerény beruházási kedvvel párosul, holott a kamatkörnyezet aligha lehetne ennél is kedvezőbb. A kockázatot igazából az jelenti, hogy a monetáris politika változása esetén mi lesz, nem éljük-e fel a jövőt - tette fel a kérdést a nemzetközi banki vezető. A cseh származású menedzser kiemelte: az elmúlt 17 évben 15 millió munkavállaló vándorolt el a régióból, ami viszont a versenyképességünk növekedésének szab gátat.

Képgalériánkat itt nézheti meg!