A romák egyenlő esélyeiért tartották felvonulást Budapesten

válassz
2016-10-16 09:00
A rendezvényen felszólalók a romák összefogásának fontosságát hangsúlyozták, valamint azt, hogy egyenlő esélyeket szeretnének a romáknak az oktatásban és a munkaerőpiacon.
Setét Jenő, az Ide Tartozunk! roma közösségi hálózat aktivistája, a negyedik alkalommal megtartott Roma büszkeség napja nevű esemény főszervezője hangsúlyozta: "a cigányok élete is számít", és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie.
Úgy fogalmazott: két ajtót kell "betaszítaniuk", amelyeket "szorosan zárnak be a másik oldalról", az oktatás és a munkaerőpiac ajtaját. Kiemelte a minőségi oktatás fontosságát, és azt, hogy ahhoz a romák is hozzáférhessenek. Szólt arról is, hogy amikor Miskolcról és Székesfehérvárról "tömegesen űzik el" a cigány embereket, ők nem maradhatnak szótlanok.

Marian Mandache romániai roma aktivista hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a romák az egyik leggyűlöltebb csoport Európában, és beskatulyázzák őket bűnözőknek, erőszakos, lusta embereknek. Azt mondta: bár nehezebben jutnak munkához, mint mások, a romák többsége dolgozik és kemény fizikai munkát végez.
Bírálta a médiát, amely szerinte egész Európában negatív képet közvetít a romákról, az előítéleteket terjeszti. Példaként azt hozta fel, hogy ha egy nem roma bűncselekményt követ el, "nem fontos" a származása, egy roma esetében ez számít.
Pósfai Zsuzsanna, A Város Mindenkié csoport aktivistája azt mondta, lakhatási válság van az országban, ami a romákat különösen sújtja; szavai szerint sokszor a hátrányos megkülönböztetés miatt nem jutnak lakáshoz, albérlethez.

A rendezvény kezdetén a Corvin közben emlékeztek az 1956-os forradalom roma hőseire Szabó Ilona emléktáblájánál, akit 1956. október 28-án, tizenhét évesen lőttek agyon a Práter utcánál. A szervezők az 1956-os forradalom roma hőseit ábrázoló pólókat és cigány zászlókat osztogattak.
A menet a Corvin közből indult, a résztvevők az Üllői úton, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton vonultak a Blaha Lujza térre. A menetben többen azt skandálták: "Ide tartozunk!", "Oktatást, ne koplalást!", "Méltóságot mindenkinek!", "A szegregáció senkinek se jó" és "Iskolát, munkát, biztonságot!".

A tömegben látni lehetett a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának (MCF) tábláit, olyan feliratokat, mint "Roma are equal", "Míg én rólad mindent, te rólam semmit nem tudsz", valamint a Romaversitas, A Város Mindenkié és a Szociális Csomagküldő Mozgalom (SzoCsoMa) molinóját is. A vonuláson részt vett több ellenzéki politikus is. Amikor a menet eleje a Kálvin térhez ért, a vége a Szentkirályi utcánál tartott. A szervezők közlése szerint a tömeg a szakadó eső ellenére is megtöltötte a Blaha Lujza teret.
MTI