Napirenden az alkotmánymódosítás vitája

válassz
2016-10-17 09:53
Ma kezdődik a hetedik alkotmánymódosítás általános vitája az Országgyűlésben. A vita elején Orbán Viktor miniszterelnök ismerteti a javaslatát, amelyben az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltását kezdeményezi.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés a hétfőn megszokottaknál korábban, reggel 9 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat interpellációk, majd kérdések és azonnali kérdések követik.

Ezután kizárólag az öt cikkből álló alkotmánymódosításról tárgyal a parlament. Orbán Viktornak az általános vita elején 40 perc áll rendelkezésére javaslata ismertetésére, amelynek értelmében bekerülhet az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár - amelybe az Európai Gazdasági Térség polgárai nem tartoznak bele - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet - olvasható az indítványban. A változtatás módosítja a többi közt a Nemzeti hitvallást, kimondva: "valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége".

Az előterjesztés azt is tartalmazza, hogy Magyarország uniós tagállamként való részvétele érdekében a közös hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, és az nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát. A javaslat elfogadása esetén az alaptörvény része lesz az is, hogy Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége. Orbán Viktor október 2-án este, a kvótareferendum eredményeinek előzetes megismerését követően jelentette be, hogy alkotmánymódosítást javasol a parlamentnek, mert "az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben".
MTI