"Nem adja meg magát" a török kormánykritikus lap

válassz
2016-11-01 15:52
"Nem adjuk meg magunkat" felirattal a címoldalán jelent meg a török kormánykritikus napilap, a Cumhuriyet (Köztársaság) keddi száma, miután hétfőn a hatóságok őrizetbe vették az újság főszerkesztőjét, több igazgatósági tagját és újságíróját, összesen 13 embert egy terrorizmus elleni intézkedés keretében.
A gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az esetet a sajtó-, illetve véleményszabadság durva megsértésének, a történteket elfogadhatatlannak nevezte. Schulz ismételten a véleményszabadság, továbbá az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel a török vezetőket.

A Cumhuriyet "a szabad sajtó elleni újabb puccsként" értékelte a rendőrségi fellépést és részletesen beszámolt az őrizetbe vételekre vonatkozó nemzetközi bírálatokról. A hiányzó publicisztikák helyei üresen maradtak. A Cumhuriyet emlékeztetett: a napilap első száma a modern, világi Török Köztársaság megalapítását követő évben, 1924-ben jelent meg.

Az újság ugyanakkor nem a legjelentősebb ellenzéki orgánum Törökországban. Napi eladott példányszáma 50 ezer körül alakul, míg a Sözcü című kemalista ellenzéki lapból naponta akár 290 ezret is értékesítenek. Ezzel az eredménnyel a Sözcü az írott sajtó harmadik-negyedik legnépszerűbb terméke egész Törökországban, szoros versenyben az őt megelőzőkkel újságokkal. A Cumhuriyet az utóbbi években oknyomozó-tényfeltáró tevékenységével került a nemzetközi figyelem középpontjába. 2015 májusában felvételeket közöltek arról, hogy a török titkosszolgálat 2014-ben fegyvereket szállított Szíriába. A cikk miatt Recep Tayyip Erdogan török elnök személyesen indított pert. Az államfő szerint a lap aláássa országa tekintélyét.

A Török Újságírók Egyesületének adatai alapján a hatalomátvételi kísérlet óta eltelt három és fél hónapban közel 170 médiumot állítottak le és 105 újságírót helyeztek fogságba országszerte. Jogvédő szervezetek úgy vélik: a tisztogatások nemcsak az összeesküvők, hanem a másként gondolkodók, illetve a kurd szeparatizmus támogatói ellen is irányulnak.

Kedden Binali Yildirim török miniszterelnök a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén leszögezte, hogy nem riad vissza a nyugati kritikáktól. Közölte: a török kormány védi a sajtószabadságot, de az Európai Unióval (EU) alapvető a nézeteltérés a terrorizmus és a szabad média meghatározásában. Mint fogalmazott: Ankara gondja nem a sajtószabadsággal van, a terrorizmussal szemben járnak el. A kormányfő nehezményezte, hogy Európa mindig a médiát hozza fel kifogásként.
Yildirim a halálbüntetés tervezett visszaállításával kapcsolatban azt mondta, hogy az az alkotmányt érintő kérdés, amelynek módosításához többpárti megegyezésre van szükség. Mint fogalmazott: a változtatás "korlátozott mértékben" végrehajtható, de nem visszamenőleges érvénnyel.

Devlet Bahceli, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) elnöke az ügyben kedden támogatásáról biztosította a kormányt, ami azonban még nem jelent kétharmados többséget a törvényhozásban, csak egy népszavazás kiírásához elegendő.
MTI