Kövér a nemzeti kisebbségek támogatását sürgeti

válassz
2016-11-06 10:03
A Magyarországon szlovénként és Szlovéniában magyarként élő nemzeti kisebbségek számára nem csak az a fontos, hogy a megfelelő jogszabályi feltételek biztosításával megőrizhessék nyelvüket, hanem az is, hogy szülőföldjükön megtalálják a boldogulást - hangsúlyozta Kövér László házelnök szombaton Lendván, Milan Brglez szlovén parlamenti elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
A magyar Országgyűlés elnöke Szlovéniában megbeszéléseket folytatott a muravidéki magyarok és a Rába-vidéki szlovének képviselőivel, valamint szlovén kollégájával is.
Kövér László elmondta, hogy a szlovén kormány megvásárolt egy farmot Magyarországon a Rába-vidéki szlovéneknek, amellyel megpróbál gazdasági segítséget nyújtani az ott élő kisebbségeknek.
"A magyar kormány pedig egy félmilliárd forintos gazdasági fejlesztési programmal járul hozzá a muravidéki magyarok gazdasági megerősödéséhez" - tette hozzá.

A házelnök rámutatott arra, hogy két nagyon kis számú és nagyon sérülékeny közösségről van szó. Ezért - mint fogalmazott - mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy nem csupán a politika, hanem lejjebb, a végrehajtás szintjén, az állami bürokráciában, és a médiában is olyan légkör alakuljon ki, amely ezen kisebbségek létét egyrészt természetessé teszi, másrészt jövőjüket is garantálja.

Milan Brglez házelnök kiemelte, hogy magyar kollégájával már hatodszor találkozott. A mostani megbeszélésen tapasztalatot cseréltek arról, mit lehetne még tenni annak érdekében, hogy a két nemzetiség helyzete tovább javuljon.
"Nézetem szerint Szlovénia és Magyarország együttműködése, a két nemzeti közösség együttműködése jelenti mindazt, ami magasabb szintre emelheti a régió fejlődését, és ezzel megteremti a fiatalok maradásának lehetőségét" - jelentette ki Brglez, rámutatva, hogy a fiatalok nélkül a két nemzeti közösség is megszűnik létezni.
MTI