Finisben az amerikai választási kampány

válassz
2016-11-06 11:09
Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje két, a republikánus jelölt Donald Trump pedig három államban kampányolt szombaton.
A két elnökjelölt a kulcsfontosságúnak ítélt szövetségi államokat kereste fel: Hillary Clinton Dél-Floridában és a pennsylvaniai Philadelphiában, Donald Trump szintén Floridában, majd Coloradóban és Nevadában kampányolt. Mindkét elnökjelölt a kisebbségi csoportokat, elsősorban a spanyolajkú közösségeket és a társadalom leszakadóban lévő rétegeit igyekezett megszólítani.
Hillary Clinton Dél-Floridában először Miamiban, majd Pembroke Pines városkában a térség spanyolajkú és afroamerikai lakosságát győzködte, és a szakadó esőben - eltérve az előre megírt beszédtől - azt mondta híveinek: mindenki elnöke akar lenni, azoké is, akik nem rá szavaznak.

Közben a Florida nyugati partvidékén fekvő Tampa városában Donald Trump arra figyelmeztette a kampányrendezvény résztvevőit, hogy elnökként Clinton adót emelne, és ezzel kivenné a pénzt az átlagamerikaiak zsebéből, és azon dolgozna, hogy "gazdagabbá tegye baráti körét". Clinton szombaton este Philadelphiában kampányolt, a nagygyűlésén ezúttal is részt vett egy híresség: Katy Perry énekesnő. Trump este a nevadai Renóban tartott nagygyűlést, ám a rendezvényt incidens zavarta meg. Először valaki tiltakozni kezdett, mire Trump beszólt: "van itt egy pasas Hillary Clinton kampányától. Mennyit fizettek ezért, 1500 dollárt? Ok, vigyék ki innen!". Ám ezzel szinte egy időben az elnökjelölt védelmét ellátó titkosszolgálat munkatársai váratlanul felugrottak a pódiumra, körbevették Trumpot és testükkel védelmezve lekísérték őt, miközben a közönség soraiból bilincsbe verve elvezettek egy férfit. Hogy mi történt, vagy történhetett volna, arról nem adtak ki tájékoztatást, egyes orgánumok tudni vélték, hogy a letartóztatott férfinél fegyver volt.

"Senki nem mondta, hogy könnyű dolgunk lesz, de nem állíthatnak le bennünket" - mondta a pódiumra nemsokára visszatérő republikánus elnökjelölt. A kampányrendezvény után Trump közleményt adott ki, amelyben megismételte: "soha nem állíthatnak meg bennünket, Amerikát ismét naggyá tesszük majd". Egy szombati felmérés szerint - amelyet a Des Moines Register készíttetett a Mediacom Iowa Poll közvélemény-kutatóval közösen - Iowában Donald Trump hét százalékkal vezet Hillary Clinton előtt. Egy másik felmérés szerint a floridai korai szavazásokból Hillary Clinton előnye rajzolódik ki. Ugyanakkor Nate Silver, a pontos előrejelzéseiről híres közvélemény-kutató szombaton azt állította: Floridában várhatóan Donald Trump győz 52:47 arányban.
MTI