MSZP: Orbán minden idők legdrágább szavazását bukta el

válassz
2016-11-08 13:19
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök minden idők legdrágább szavazását bukta el kedden, amikor a parlamentben nem kapott kétharmados többséget az alaptörvény javasolt hetedik módosítása.
A másfél éves "hazug és gyűlöletkeltő politika" közel húszmilliárd forintba került - mondta a szocialisták frakcióvezetője, Tóth Bertalan az alaptörvény-módosításról szóló szavazást követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, a miniszterelnök az elmúlt fél évben három politikai játszmát is elbukott: a vasárnapi zárva tartás ügyét, az októberi népszavazást és az alaptörvény hetedik módosítását.
Tóth Bertalan leszögezte, hogy érvénytelen népszavazásból nem következhet alaptörvény-módosítás, október 2-án "az emberek többsége nemet mondott a Fidesz és a Jobbik politikájára".
A képviselő azt mondta, az MSZP végig következetesen viselkedett az ügyben. Úgy értékelt, hogy az alaptörvény módosításának nincs jelentősége a magyar emberek biztonsága szempontjából, sem egy referendum, sem egy törvénymódosítás nem tudja megoldani a menekültválságot.

Hangsúlyozta, a szocialisták több javaslatot is tettek, hogy milyen hazai intézkedésekre és európai megoldásokra lenne szükség. Ezt a válságot - erősítette meg álláspontjukat - csak közös európai erőfeszítéssel lehet megoldani.
Tóth Bertalan a sajtótájékoztatón felmutatott egy olyan, áthúzott helikoptert ábrázoló lapot, amilyeneket a szocialista képviselőcsoport tagjai tartottak fel az ülésteremben a szavazás alatt. A frakcióvezető azt mondta, hogy "ez a helikopter a valóság szimbóluma, az urizálás, a lopás és a felelőtlenség szimbóluma". Az elmúlt másfél évben az látszott, hogy a "habonyi mechanizmus" egy látszatvilágot épít, aminek kedden vége szakadt; itt az ideje, hogy végre a valósággal, a kórházakkal, az orvoshiánnyal, a megélhetéssel, a fizetésemelésekkel, az oktatással és a korrupció felszámolásával foglakozzanak, az MSZP csak ilyen kérdésekben hajlandó partner lenni a jövőben - mondta.
Kérdésre a frakcióvezető kijelentette, a felülről nyitott, automatikus elosztási kvótát az MSZP sem korábban, sem most nem támogatta, és ilyen javaslat jelenleg nincs is az EU fórumai előtt.
MTI