A migrációról és a klímaváltozásról is tárgyalt Áder

válassz
2016-11-10 13:31
A köztársasági elnök ausztráliai látogatásán a szigetország vezetőivel, a főkormányzóval és a miniszterelnökkel tárgyalt, a találkozókon a nemzetközi migrációs helyzet és a klímaváltozás mellett a magyar emigránsokról is szó esett.
Az államfő nyilatkozatában elmondta: látogatásán Peter Cosgrove főkormányzóval és Malcolm Turnbull miniszterelnökkel folytatott hivatalos tárgyalásokat. A találkozókon visszatérő téma volt a migrációs helyzet és klímaváltozás, illetve egy közelgő vízválság kérdése.
Áder János azt mondta: Ausztrália meglehetősen következetes és nagyon szigorú migrációs politikát folytat már évek óta, ezt érdemes az Európai Unió vezetőinek is tanulmányozniuk. A szigetország igyekszik érvényesíteni a humanitárius szempontokat, vagyis hogy a valóban rászorultak, a menekültstátuszért joggal folyamodók megkaphassák azt. Ugyanakkor az ausztrál kormány "az embercsempészekkel szemben kőkemény, nagyon-nagyon határozott intézkedéseket hozott ", amelyeket következetesen be is tart. Ennek következtében lényegesen csökkent Ausztráliában az illegális bevándorlás - fűzte hozzá.

A klímaváltozással kapcsolatban az államfő elmondta: Ausztráliának van olyan része, ahol az éves csapadékmennyiség 40 százalékkal csökkent az utóbbi időben. Nem nehéz elképzelni, milyen gondokat okoz ez a lakosság ellátása és a mezőgazdasági művelés szempontjából - fogalmazott, hozzátéve: az ország által az elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalatok véleménye szerint máshol is hasznosíthatók.
Látogatásának másik célja az itt élő viszonylag nagy számú magyar közösséggel együtt megemlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról - mondta. A legnagyobb magyar közösségek Melbourne-ben és Sydney-ben élnek, az államfő itt vett részt megemlékezéseken. A forradalom az állam vezetőivel folytatott tárgyalásokon is szóba került: ahogy Áder János mondta, az ausztrál vezetők elismerően szóltak a magyar nép szabadságharcáról.

Hozzáfűzte: legalább ilyen elismerően szóltak a bevándorló magyarok teljesítményéről, ugyanis "szinte kivétel nélkül viszonylag gyorsan és jól be tudtak integrálódni az ausztrál társadalomba, és annak nagyon hasznos tagjává váltak".
MTI