Szakszervezet helyett

válassz
2016-11-13 15:11
MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐ. Leginkább a munkavállalókat kellene megkérdezni arról, mennyire elégedettek munkakörülményeikkel, s mi a következménye annak, ha szóvá teszik, hogy nincs teljesen minden rendben.
Jövő januártól minden húsz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégnél munkavédelmi képviselőt kell választani, s hogy ez valóban megtörténjen, az a munkaadók felelőssége. A gyakorlat dönti el azonban, hogy képesek lesznek-e a munkafeltételeken javítani. Álljon itt három példa az elmúlt fél évből! Egyik sem élet-halál kérdése, de mutatja, hol a helyük a munkavállalóknak. Nyáron kapott nyilvánosságot, hogy a BKV egyik járatának sofőrjei munkaidejük alatt nem tudtak elmenni WC-re, két okból sem. Egyfelől, mert a vonal két végállomásán nem alakítottak ki erre alkalmas helyiséget, másfelől, mert olyan szoros volt a menetrend, hogy idő sem volt nagyon a pihenésre. Egyikük az Etele téri megállóban lévő pihenőnél leugrott a járműről, hogy folyó ügyeit intézze. Emiatt a járat négy percet késett, s a fődiszpécser megfeddte. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, Nemes Gábor úgy fogalmazott, „az érintett járművezető egyike azoknak, akik embertelen körülmények között, vécé, mosdó és végállomási pihenőhely nélkül kénytelenek kibírni a többórás szolgálatot. Ez nemcsak szabálytalan, de különösen kegyetlen eljárás, hiszen ebben a forróságban a biztonság miatt is az átlagosnál többet kell inniuk, ezért nyilván mosdóra, vécére is többször lenne szükség." Egy nyugat-magyarországi munkahely alkalmazottja az állását veszítette el azért, mert panaszkodott.

Minderről bővebben is olvashat a Figyelő friss számában.