Kkv-k a tőzsdén?

válassz
2016-11-16 10:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) érdekelt abban, hogy minél több kis- és középvállalkozás finanszírozza magát a tőkepiacon, és megjelenjen az értéktőzsdén - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a BÉT elnöke szerdán Budapesten az értéktőzsde konferenciáján.

A BÉT elnöke kiemelte: az elmúlt héten tartott EBRD konferencia tanulsága is az, hogy a vállalatok egyre inkább a tőkepiac felé fordulnak a finanszírozásukban, sőt új jelenség, hogy a kis- és középvállalkozások is egyre nagyobb számban finanszírozzák magukat innen. A BÉT ennek érdekében nemzetközi vállalatfinanszírozási képzést indít a londoni tőzsde csoport (angol rövidítéssel: LSEG) vállalkozásfejlesztési programjával, az ELITE-tel együttműködve.

Kiemelte: 2017-ben az ELITE néven induló program a hazai gazdasági szempontok és szabályozás figyelembe vételével nemzetközi színvonalú képzést nyújt a tervek szerint magyar kis- és közepes cégeknek, hogy segítse őket a tőkepiaci forrásbevonás lehetőségeivel.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója elmondta: a kétéves képzés 20 ezer euróba kerül majd a részt vevő cégeknek, de ehhez próbálnak állami támogatást szerezni.

MTI