Szabályellenesen jutott több milliárd dollárhoz a Boeing

válassz
2016-11-29 15:02
Tiltott állami támogatást nyújtott az Egyesült Államok a Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalatnak, az érintett szubvenciók ellentétesek a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal - mondta ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egyik bizottsága.
A genfi székhelyű nemzetközi szervezet hétfőn helyt adott azoknak az európai panaszoknak, amelyek szerint törvénytelen támogatásnak számít, hogy Washington állam korábban úgy döntött, 2040-ig adókedvezményeket ad az ott működő Boeingnek a legújabb, 777X típusú utasszállítója gyártásához. Az amerikai hatóságok ráadásul a helyben gyártott szárnyak alkalmazásától tették függővé a kedvezményeket.
A szervezet ugyanakkor elutasította az Európai Unió több beadványát, amelyekben kifogást emeltek hat másik gyanús amerikai adókedvezmény ellen.
A WTO illetékes bizottsága 90 napot adott az illegálisnak minősített intézkedés visszavonására, a döntés ellen azonban mindkét fél fellebbezhet.

Az Európai Bizottság szerint az amerikai óriáscég egyedül a szóban forgó kedvezményekkel mintegy 5,7 milliárd dollárnyi illegális állami támogatáshoz juthatott.
"A WTO döntése fontos győzelem az EU és az európai repülőgépipar számára. A bizottság szigorúan jogsértőnek találta a Washington állam által a Boeingnek nyújtott 5,7 milliárd dolláros újabb szubvenciókat. Elvárjuk, hogy az Egyesült Államok tartsa tiszteletben a szabályokat, biztosítsa a tisztességes versenyt és haladéktalanul vonja vissza ezeket a támogatásokat" - közölte Cecilia Malmström, az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja.

Több mint tíz éve húzódik a jogvita a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az európai Airbus és az amerikai Boeing között.
A Kereskedelmi Világszervezet szeptemberben kimondta: az európai kormányok évtizedeken át tiltott állami támogatást nyújtottak az Airbusnak kölcsönök formájában. Ezt megelőzően, 2012-ben pedig azt állapította meg a WTO, hogy az Egyesült Államok 1989 és 2006 között 5-6 milliárd dollár illegális támogatást nyújtott a Boeingnek.
MTI