- Azt tapasztaltuk korábban, hogy az uniós és hazai támogatások, nemzetközi együttműködések keretében végzett kutatás-fejlesztési programok között nem volt koordináció, emiatt előfordult, hogy vállalatok, vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek és főként látszólagos kutatási szervezetek a piaci feltételeknél sokkal egyszerűbben megszerezhető közösségi támogatást láttak a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokban. Nagyon fontos, hogy a koordináció - szorosan összekapcsolódva más szakpolitikákkal, az oktatás- és gazdaságpolitikával - a források felhasználásának a tervezésére is kiterjed.

- Hogyan lehet az eddigieknél sikeresebb a magyar tudományos és innovációs
rendszer a változásoktól?

- Angliában is éppen most alakítják át a tudományfinanszírozási rendszert. Martin Rees és Paul Nurse, a Royal Society korábbi két elnöke késhegyre menő vitát folytatott arról, hogy mi a jobb megoldás. Az alapkutatás különleges státusának a képviselői háttérbe szorultak, és a kormányzat egy integrált kutatásfinanszírozó szervezetet hoz létre. Véleményem szerint a finanszírozási rendszert úgy kell felépíteni, hogy a kutatói kíváncsiság által vezérelt, tematikusan nem behatárolt alapkutatási programok mellett a támogató a felhívások tervezésével meghatározhassa a főbb tematikus prioritásokat és az infrastruktúrák fejlesztésének irányait, feltételeit.

- Mire érdemes többet költeni: alapkutatásra vagy alkalmazott fejlesztéseket célzó vállalati programokra?

- Erről állandó vita van: a cégek mindig több támogatást várnak innovációra. Azonban kérdés, hogy valóban innovációnak tekinthetjük-e a tervezett fejlesztéseiket. Egy-egy benyújtott pályázat szakértői értékelése, majd a projekt megvalósítása során ezért alaposan meg kell vizsgálnunk a projektjavaslatokat, mert ha például a vállalkozás bővítéséhez vásárolnak egy gépet, az önmagában még nem innováció. A források elosztását illetően további probléma Magyarországon, hogy a legtöbb innovációs kapacitás Budapesten van, az uniós támogatások jelentős része viszont inkább vidékről, a kevésbé fejlett régiókból pályázható. Ezt sokan szóvá is teszik, de pont ez a lényege a konvergenciatámogatásoknak. Szeged, Miskolc, Debrecen, Pécs, Veszprém és Győr számottevő kutatási kapacitással rendelkezik. Emellett, a támogatásoknak köszönhetően budapesti kutatóhelyek is összefognak a vidéki intézményekkel, vállalkozásokkal. Ha a program megvalósítása a kevésbé fejlett régióban történik, akkor az innovatív kapacitások fejlesztése miatt hosszú távon előnyös is lehet, ha a budapesti cégek vidéki irodákat nyitnak. Azt is látjuk azonban, hogy a nagyvállalatok továbbra is elsősorban a fővárosban akarnak fejleszteni.

- Azok az országok sikeresek, ahol az alapkutatástól a vállalati innovációig kialakul néhány kiemelt területen a szoros és hosszú távú együttműködés. Lehet ilyenre esély Magyarországon?

- Egyelőre nem tartunk itt, de érzékelem az előrelépést. Csak egy példát mondanék: a mezőgazdasági innovációs bizottság egyik tagja felvetette, hogyan hasznosítják majd a hazai cégek egy kutatás eredményét. Ez a fajta gondolkodás, párbeszéd vezethet el oda, hogy a vállalatok és a kutatók együttműködése a piaci sikert segítő innovációkat hoz létre. Nem a támogatások megragadása, hanem egy termékskála kialakítása kell, hogy legyen a cél, ehhez szemléletváltásra van szükség. A gondolkodás megváltoztatása nehéz és lassú folyamat, de megindult a változás. Ezt csak az egyes iparágak szakemberei tudják véghez vinni.

- Mennyire vesznek részt a multinacionális cégek a hazai innovációban?

- Nagyon sok gyár települt Magyarországra, ám minden városi legenda ellenére az autóiparban még mindig nem elégedhetünk meg a valódi hazai fejlesztések arányával. Meg kell nézni, mi számít tényleges fejlesztésnek, és csak valós innovációt
érdemes az autóipari cégeknél támogatni, s figyelembe kell venni, hogy csak lassan és nagyon korlátozottan nyitnak a hazai kutatások felé.

- Milyen területeken lehet sikeres a magyar innováció?

- A gyógyszeriparban látszik, hogy a magyar és a külföldi tulajdonú cégek is nagyon aktívak és eredményesek. Jó lehetőségek vannak a robotizáció, az ipar 4.0, azaz az ipar digitalizációja területén is. A biotechnológiának és az informatikának már eddig is jó eredményei vannak, ezek továbbra is nagy potenciállal rendelkeznek. Az autonóm járműfejlesztés területén is vannak kiváló eredmények. Az agrár- és élelmiszeripar is olyan ágazat, ahol jó esélyekkel indulhatunk.

- A tudásalapú társadalmak legfontosabb feltétele a megfelelően képzett munkaerő. Észtországban vagy Angliában az első osztálytól tanítanak programozást. Ehhez képest nálunk a digitális oktatás, a programozás színvonala csapnivaló. Lesz elég utánpótlás?

- A digitális rendszerek használatát meg kell tanítani a gyerekeknek, de a programozás komplex szakértelmet és háttértudást igényel, ehhez például matematikai ismeretekre is szükség van. A cél inkább a digitális írástudás fejlesztése lehet, mely hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar diákok és későbbi munkavállalók rugalmasan rea-gáljanak a gazdasági változásokra.

- Lehet innovációs gazdaságot építeni az oktatás radikális átalakítása nélkül? A szingapúri csoda egyik fő eleme például az volt, hogy diplomamunka helyett mérnökök, közgazdászok, jogászok csoportja szervezett cégeket. Nálunk elképzelhető ilyen váltás?

- Magyarországon is indult már innovációs ökoszisztéma építésével kapcsolatos kezdeményezés, a vidéki városokban, egyetemek közelében hamarosan nyolc startup-inkubátorház jön létre. Azt várom, hogy ezek fejlesszék a diákok ötleteit
arra a színvonalra, hogy a kockázati tőke számára is érdekes cégek jöjjenek létre. Az már más kérdés, hogy valóban el tudják-e ezt érni az inkubátorházak, valóban komolyan veszik-e a mérnöki, jogászi, közgazdászi felkészültséget igénylő szervezési, mentorálási feladataikat, ahogyan például Szingapúrban. Az NKFI folyamatosan figyelemmel kíséri majd a munkájukat; egy év után áttekintjük az eredményeiket, hogy döntsünk: a teljesítményük alapján továbbra is érdemes-e őket támogatni. Bár Szingapúrban nem jártam, de más helyeken, például a holland Delfti Egyetemen láttam ilyen műhelyeket. Csupán néhány száz négyzetméteren dolgozott 50-60 ember a legkülönbözőbb fejlesztéseken, projekteken csoportmunkában. Fontos kiemelni, hogy nem csupán a magyar megalomániában, infrastruktúra-fejlesztésekben kell gondolkodni, nincs szükség vadonatúj irodákra, ezek elférnek az egyetemeken.

- Elég sok legenda kering a kutatás-fejlesztési támogatások kiszivattyúzásáról. Hogyan lehet garantálni, hogy a támogatásokat, miután kiosztották, valóban jól költsék el?

- A k+f pályázatokat szakértők értékelik nyilvános szempontok szerint, majd pedig értékelő testületek tesznek javaslatot arra, hogy ennek alapján javasolják-e a projektek támogatását. Nincs lehetőség a szakértői szempontokon kívül mást figyelembe venni. Egyébként is koncepciót
váltottunk, és már nem csak „egyszer döntünk" a támogatásokról, aztán várjuk a csodát. Egyrészt négyéves projektekben gondolkodunk - egy esztendő alatt az innovációban nem sok mindent lehet elérni, főleg, ha egy gép beszerzése is több hónap, ha közbeszerzéshez kapcsolódik. Másrészt folyamatosan követjük a projektek eredményeit, és ha nem megfelelően alakulnak a dolgok, akkor időben beavatkozhatunk a közfinanszírozású támogatások értékteremtő hasznosulása érdekében. Ez jelentős előrelépés Magyarországon, sokkal nagyobb a motiváció a hatékony munkára. 2017 második felében minden pályázónak el kell jönni a bírálók elé, és meg kell őket győzni. Ez nem biztos, hogy mindenki számára népszerű kezdeményezés, de szükséges meglépni. Következménye kell, hogy legyen a sikernek és a kudarcnak egyaránt.

- Sokat panaszkodnak a magyar cégek, hogy kicsit több idő alatt, kevesebb referenciaelvárással ők is tudnának olyan termékeket szállítani, mint a külföldi konkurencia. Hogyan lehet innovatív beszerzéseknél helyzetbe hozni a hazai cégeket?

- Meg kell változtatni a szabályokat, hogy azon termékeknél, amelyeknek jelentős újdonságtartalma van, legyen külön közbeszerzési eljárás. Ebben az egyébként rutinból elvárt referenciáktól el kell tekinteni. Ez azonban veszélyes is lehet; szakértőknek szükséges megítélni, ki tud valóban megfelelő minőséget előállítani, a kóklereket ki kell zárni. Ez azért fontos, mert rengeteg olyan termék és szolgáltatás van, amelyet alapvetőn a közszféra vásárol, és hazai referencia nélkül sokkal nehezebb külföldön elindulni.

- Nagyon sokat büszkélkedünk magunknak tudományos eredményeinkkel. Addig mondogatjuk, hogy Budapest startupfőváros, míg a végén elhisszük, pedig nem igaz. Min kellene változtatni?

- Engem is zavar, amikor nagyotmondó-versenyt tartunk. Még az MTA elnökeként indítottam a Lendület programot, amelyet nemzetközileg is sokszor elismertek. Ez csupán öt kutatóval indult, óriási volt a verseny. Érdemesebb kicsiben kezdeni és várni a jelentős finanszírozással, amíg egy program fokozatos fejlődés során bizonyít. A startupinkubátor-programnál is sokan kevesellték, hogy a 44 jelentkezőből csupán 8 nyertes lehet. Nézzük meg másfél év múlva, hogy mit produkálnak az eddigi nyertesek, és majd akkor adunk további pénzt, ha az eredmények alapján ez indokolt.

Névjegy
■ 1952-ben született. Atomfizikus, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2008 és 2014 között annak elnöke. 2014. június 12-től december 31-ig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, 2015. január 1-jétől az intézmény elnöke.
■ Az atomi ütközések fizikájának neves kutatója. 1991 és 1996 között az MTA Atommagkutató Intézetének igazgatója, 2001-02-ben oktatási miniszter.

A cikk megjelent a Figyelő 2016/44. számában!