Csökkent a szegénység az unióban

válassz
2016-12-20 15:33
Mintegy 3 millió új munkahely jött létre az Európai Unió (EU) tagországaiban és nőtt a foglalkoztatás, visszaszorítva a szegénységet - közölte az Európai Bizottság az európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről szóló éves áttekintő jelentésében kedden.
Közölték, a menekültek sikeres munkaerőpiaci integrációja jelentős mértékben hozzájárul majd az unió emberi erőforrásának növekedéséhez az idősödő társadalmakban.
A foglalkoztatásra - mint a szegénység kezelésének eszközére -, a digitalizálásra, a munka világának változásaira, a társadalmi párbeszéd szerepére, a tagállamok közötti eltérésekre és a menekültek munkaerőpiaci integrációjára összpontosító éves jelentés szerint noha nőtt a foglalkoztatás és csökkent a szegénység, a munkanélküliség változatlanul magas és a tagállamok között óriási különbségek vannak.
A jelentés szerint a munkával rendelkező európaiak száma magasabb, mint valaha, elérte a 232 milliót. Az EU népességének szegénység vagy társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetett hányada öt év óta most volt a legalacsonyabb, 23,7 százalék. A 2016 októberében rögzített adatok szerint az európaiak 8,3 százaléka azonban még mindig munkanélküli.

A jelentés rávilágított a munkaerőpiacra való visszatérés nehézségeire a 2008-ban kirobban gazdasági válságot követő években. A vizsgált időszakban nyolc munkanélküliből mindössze egynek sikerült három éven belül állandó, teljes idejű munkahelyet találnia.
Az ifjúsági munkanélküliség pedig még mindig 20 százalék fölötti, ami továbbra is komoly aggodalomra ad okot annak ellenére, hogy 2013. óta 1,6 millióval csökkent a fiatal munkanélküliek száma és 900 ezerrel csökkent a foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben részt nem vevő fiataloké - közölte a bizottság.

A menekültek munkaerőpiaci integrációját illetően a szöveg kiért arra, hogy 2015-ben és 2016 első kilenc hónapjában csaknem 2,2 millió menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be a tagállamokban. A menekültek azonban az alacsonyabb szintű képzettség és a hiányos nyelvi ismeretek akadályaival szembesülnek a munkaerőpiaci integráció során.
A bizottság véleménye szerint kulcsfontosságú lesz az oktatásukba és nyelvi készségeik fejlesztésébe való befektetés, valamint szakértelmük elismerésének megkönnyítése. Amennyiben ez sikerül, az menekültek integrációja jelentős mértékben hozzájárul az unió emberi erőforrásának növekedéséhez az elöregedő társadalmakban - jegyezte meg jelentésében az Európai Bizottság.
MTI