Indul a startup-verseny!

válassz
2017-01-04 13:33
Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja az ötödik BE SMART startup versenyre a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), a győztes projekteket a Düsseldorfi Magyar Start Up Eventen és a think.BDPST keretében mutathatják be az ötletgazdák - közölte a BVK MTI-vel kedden.

A kétfordulós versenyre olyan innovatív vállalkozások jelentkezését várják február 10-ig, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek.

A közlemény szerint a smart city (okosváros) és mobilitás témában kiválasztott 10 startup egy-egy képviselője részt vehet március 28-án a Düsseldorfi Magyar Start Up Eventen, amely elsősorban a magyar startupokat segíti abban, hogy a német piacra léphessenek. A rendezvényen a feltörekvő vállalkozóknak lehetőségük lesz az egyedi bemutatkozásra az észak-rajna-vesztfáliai régióban jelen lévő és más német nagyvállalatok innovációs vezetői és befektetői előtt.

A jövő munkahelyei, a jövő oktatása, egészségügyi innováció és mesterséges intelligencia témákban kiválasztott 10 startup március 30. és 31. között a think.BDPST kísérő rendezvényén, a Startup Corneren is bemutatkozhat, ahol a résztvevők nemzetközi és hazai szakemberek, befektetők és nagyvállalatok innovációs vezetői előtt ismertethetik vállalatukat.

A BVK a nyertes startupok részére mentorálást nyújt, hozzájárul ismertségük növekedéséhez, információkkal látja el őket a hazai és a nemzetközi startup világ aktuális eseményeiről, további rendezvényen való megjelenési lehetőséget biztosít számukra - áll a közleményben.

A BVK ezúttal a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátussal, a think.BDPST-el és a Vodafone Deutschlanddal együttműködve hirdeti meg a versenyt.
Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke korábban elmondta: a BE SMART versenyeken már 85 startup vett rész, amelyek közül a közalapítvány 19 győztesnek tudott külföldi bemutatkozási lehetőséget biztosítani.

MTI