Februárban mutatják be az első magyar cirkuszfilmet

válassz
2017-01-14 11:10
Február 2-ától látható a magyar mozikban a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című mozifilm, amely nem mindennapi bepillantást ad hat fiatal artista és a Recirquel nevű magyar újcirkuszi társulat életébe, egy előadás születésébe.
A több mint három éven át készült egész estés film sajátos, emberközeli nézőpontból mutatja be a produkciók szereplőit - áll a film kommunikációjával megbízott ügynökség közleményében.
A nézők megtudhatják például, hogyan élnek az artisták a hétköznapokban, milyen félelmeik, fájdalmaik, milyen álmaik vannak.
A film rendezője Halász Glória, a váci börtönszínházról készült Vasfüggöny és a Balogh László bohócdoktorról szóló Dr. Lala című filmek alkotója. Utóbbival a rendező elnyerte a horvátországi Opuzen Film Festival, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és az Országos Független Film Fesztivál dokumentumfilmes fődíját.

A film társrendezője Tiszeker Dániel, operatőre Pataki Ádám, zeneszerzője Sárik Péter.
A 2012-ben Vági Bence művészeti vezető által alapított Recirquel az első magyar újcirkusz-társulat, amelynek négy egész estés előadását évek óta teltház mellett játsszák a budapesti Müpában. A Párizs Éjjel című darabjuk több mint 18 ezer néző látta tavaly Franciaországban, 2016 októberében a társulat nyithatta meg a világhírű Cirque du Soleil montreáli kőszínházának évadát is.
A társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője lett, produkcióit Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig már több mint 150 ezren látták világszerte.
MTI