Elutasítja a brit kormány a Trump-ellenes petíciót

válassz
2017-02-14 10:56
Elutasította a brit kormány kedden azt a petíciót, amelynek kezdeményezői Donald Trump amerikai elnök állami látogatásra szóló meghívásának visszavonását követelik.
A londoni külügyminisztérium nyilatkozata szerint a kormány tudomásul veszi a petíció csaknem 1,9 millió aláírója által kifejezett "erőteljes nézeteket", ám véleménye szerint az amerikai elnököt megilleti az állami látogatás jelentette megtiszteltetés.
A közlemény szerint a meghívás jelzi az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kapcsolatainak fontosságát. A külügyminisztérium hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy Trump látogatásának időpontját még nem tűzték ki.
A petíció január végén indult annak érdekében, hogy Nagy-Britannia a már bejelentett és Trump által elfogadott meghívás ellenére ne fogadja állami látogatáson, vagyis II. Erzsébet királynő vendégeként az amerikai elnököt.
A meghívást Theresa May brit miniszterelnök adta át az uralkodó nevében múlt havi washingtoni látogatásán.

Az állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan a brit uralkodó vendégei, és a királynő valamelyik rezidenciáján, a londoni Buckingham-palotában vagy a windsori kastélyban szállásolják el őket. Az udvar évente legfeljebb egy vagy két alkalommal hív meg külföldi államfőket, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen invitálás.
A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás kezdeményezői szerint Trumpnak lehetőséget kell ugyan adni arra, hogy az Egyesült Államok vezetőjeként beléphessen az Egyesült Királyságba, állami látogatásra azonban nem szabadna meghívni, mivel ez "kínos helyzetbe hozná" II. Erzsébet királynőt. A petíció szerint az amerikai elnököt "a nőkkel szemben tanúsított, alaposan dokumentált megvető és közönséges magatartása alkalmatlanná teszi arra, hogy Őfelsége fogadhassa".

A petíciót keddig 1,85 millióan írták alá.
A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír. A londoni parlament alsóháza február 20-án tárgyal a kezdeményezésről, de a képviselők legfeljebb véleményt nyilváníthatnak az ügyről, az állami látogatásra szóló meghívás visszavonására nem kötelezhetik a kormányt.
John Bercow, az alsóház elnöke azonban a múlt héten - komoly belpolitikai vihart kavaró nyilatkozatban - közölte: nem akarja, hogy látogatása idején Trump beszédet mondjon a törvényhozás két házának tagjai előtt. Bercow képviselői kérdésre válaszolva kijelentette: már a muszlim többségű országokból érkezők beutazására Trump által kihirdetett tilalom előtt is erőteljesen ellenezte, hogy az amerikai elnök felszólaljon a parlamentben, azóta pedig "még erőteljesebben" ellenzi.
Trump elődje, Barack Obama 2011-ben járt állami látogatáson Londonban, és beszédet is mondott az alsóház és a felső kamara, a Lordok Háza tagjai előtt.
MTI