Száguld a lengyel gazdaság

válassz
2017-02-14 17:55
Jelentősen gyorsult a lengyel gazdaság növekedése a tavalyi negyedik negyedévben.
A lengyel nemzeti statisztikai hivatal (GUS) kedden kiadott második becslése szerint a hazai össztermék (GDP) október-decemberben 1,7 százalékkal gyarapodott az előző negyedévhez képest. Ilyen erős növekedést utoljára kilenc évvel ezelőtt, 2007-ben, a pénzügyi világválság kirobbanása előtt mértek.

A Reuters által megkérdezett elemzők 1,4 százalékos GDP-növekedésre számítottak az előző negyedévi 0,4 százalékos bővülés után.

Éves összehasonlításban 2,7 százalékkal nőtt a lengyel gazdaság október-decemberben, kissé gyorsult az ütem a harmadik negyedévben mért 2,5 százalékhoz képest. Ezzel együtt az Európai Unió legnagyobb keleti gazdaságában erősen lefékeződött a növekedés tavaly: a 2015-ben elért 3,9 százalékról 2,8 százalékra süllyedt az ütem 2016-ban.

Elemzők szerint a tavalyi negyedik negyedévben a belső fogyasztás erősödése hajtotta a gazdaságot, és ehhez társult az állami befektetések uniós forrásoknak köszönhető felpörgése.

A Millennium bank elemzői szerint a GDP-adatsor semleges a monetáris politika számára, ahhoz nem elég erős, hogy idén kamatemelésre késztesse a jegybankot.

Elemzők arra számítanak, hogy idén 3,0, jövőre pedig 3,4 százalékkal bővül a lengyel gazdaság.

Mateusz Morawiecki pénzügyminiszter kedden tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a kormány 3,6 százalékos gazdasági növekedésre és 1,3 százalékos éves inflációra számít 2017-re. Elképzelhető, hogy az infláció kicsit magasabb lesz az év végén, a GDP-növekedés pedig valamivel kisebb vagy nagyobb - tette hozzá Morawiecki, aki a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a lengyel gazdaság visszatért a gyorsuló növekedési pályára.

MTI