Mindent az azonnali fizetésről

Czímer József
2017-02-16 06:30
frissítve: 2017-02-15 11:09
Az elmúlt egy esztendőben semmit sem csökkent az azonnali fizetési rendszerek projektjének a fontossága. A Magyar Nemzeti Bank sok döntést meghozott, és globálisan is mintha mind többen, egyre gyorsabban szeretnének átállni a modern rendszerekre.

Az amerikai The Clearing House projektindítása apropóján mutattuk be egy éve az azonnali fizetési rendszereket (Nem gyorsan, hanem most - Figyelő, 2016/5. szám), mára viszont szinte minden jelentősebb ország pénzforgalmi vezetése elkezdett komolyan foglalkozni a kérdéssel. 2014 tavaszán Eddie Keal, az IBM európai banki és pénzügyi szolgáltatások részlegének a vezetője egy a londoni Canary Wharfon lebonyolított FinTech-konferencián azt jósolta, hogy 10-15 éven belül a központi bankok kötelezővé teszik az azonnali fizetési rendszerek bevezetését. Ehhez képest a szakemberek a pénzforgalmi piac éves konferenciáján, a nyolcezer résztvevős Siboson az idén Genfben már 5 esztendőről beszéltek, míg 2016. november 18-án az Európai Központi Bank (EKB) konferenciájának a résztvevői egyetértettek abban, hogy 2020-ra minden európai kereskedelmi bank képes lesz azonnali fizetési szolgáltatásokat nyújtani.



A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2017/7 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!