Új fejlemény a metrófelújítás ügyében

válassz
2017-02-21 15:29
Társadalmi vitára bocsátja a 3-as metró felújításának idejére tervezett forgalmi rendet a Budapest Közlekedési Központ (BKK).
A társaság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint megvizsgálta, hogy a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér szakasz felújítása alatt várhatóan hogyan rendeződik át a forgalom az érintett hálózaton, ennek alapján lakótérségekre bontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki.
Az elkészült interaktív térkép már elérhető a http://www.bkk.hu/te/m3-del oldalon. Ezen az érintett városrészekre kattintva megismerhető, hogy a BKK milyen alternatív útvonalakat kínál a 3-as metró helyett.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a metrópótlás miatt megnő majd az utazási idő, esetenként több átszállásra lesz szükség.

A metró felújítása várhatóan idén nyáron kezdődik és három ütemben zajlik. Az első ütemben - amelynek idejére vonatkozóan készült el a mostani interaktív térkép - a metróvonal déli szakaszát, a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közötti részt zárják le. Ezt követi a fő ütem második része: az északi - a Lehel tér és Újpest-Központ közötti - és a déli szakasz együttes lezárása, a metró ekkor csak a Nagyvárad tér és a Lehel tér között közlekedik.
A két külső szakasz elkészülte után, a második fő ütemben a vonal belső részén, a Lehel tér és a Nagyvárad tér között lesz metrópótlás, a harmadik ütemben pedig az Árpád híd és a Deák Ferenc tér között nem közlekednek majd a szerelvények.
A BKK az utasok észrevételeit március 7-ig várja.
MTI