Olimpia 2024: az esélyek szertefoszlottak

válassz
2017-02-21 16:15
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a budapesti olimpiai pályázat esélyei szertefoszlottak.
A politikust keddi budapesti sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kijelentéséről kérdezték, amely szerint mielőbb vissza kell vonni a pályázatot.
Kósa Lajos erre azt válaszolta: "ebben húzni az időt nem nagyon kell, belátható időn belül ezt a döntést szükséges meghoznia a Fővárosi Közgyűlésnek". Megismételte: konzultálni természetesen kell, de jogi értelemben az ügy ura a főváros.
"Az olimpiai álmaink szertefoszlottak, és nem azért, mert megvert minket Los Angeles vagy Párizs (a másik két jelentkező a 2024-es nyári játékokra), hanem azért, mert a nolimpiai aláírásgyűjtés az ellenzék hathatós támogatásával ezt hátba szúrta, elárulta" - fogalmazott.
Egy másik kérdésre arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kúria jogerős határozata alapján országos népszavazást nem lehet kezdeményezni az olimpiarendezésről.
A frakcióvezető a sajtótájékoztatón részletesen beszámolt az Országgyűlés munkájáról, a keddi döntések közül kiemelve, hogy a parlament megválasztotta zöldombudsmannak Bándi Gyulát, akit nagy többséggel támogattak a képviselők.

Emellett a határozathozatalok között - módosításokkal - ismét elfogadták az Alkotmánybíróság által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt. Kósa Lajos ezzel kapcsolatban megjegyezte: az alkotmányellenesség kijavítását szolgálta a javaslat, amelyet azonban az MSZP és az LMP nem szavazott meg, vagyis nem támogatták, hogy biztosítsák a megfelelőséget az alaptörvénynek.
Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről is döntött a Ház. Ennek célja az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése volt - mondta a tájékoztatón szintén részt vevő Halász János, a Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője.

A Jobbik kvótaellenes alkotmánymódosító javaslatának tárgysorozatba vételét elutasító döntést Kósa Lajos azzal indokolta, hogy "az alaptörvény nem játék", a Jobbik kezdeményezését nem lehetett komolyan venni, miután már "egyszer eljátszották", hogy alaptörvény-módosítást sürgettek a témában, majd a beterjesztett javaslatot nem szavazták meg. Megjegyezte, hogy ő tévedésből nyomott gombot a tárgysorozatba vételre.
A jogi határzár megerősítésével kapcsolatos kormányzati előterjesztésről - amelynek vitáját kedden folytatta le a Ház - a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet: pongyola meghatározás az őrizet, mert valójában arról van szó, hogy a migránsok a menekültügyi kérelmük jogerős elbírálásáig nem léphetnek be Magyarországra.
Kiderült ugyanakkor, hogy a szocialistákra - miután a vitában jelezték, tartózkodni fognak a szavazásnál -, Magyarország védelmében továbbra sem lehet számítani, most is a migránsok pártján vannak - fogalmazott. Hozzátette, arra számít, hogy a tervezett intézkedés miatt várható európai uniós jogvitákat meg fogják nyerni.

Kérdésre a politikus indokoltnak nevezte, hogy jelenleg is fenntartják a migrációs válsághelyzetet, szerinte ugyanis ha az nem lenne elrendelve, azt a kérdést kellene feltenni, hogy mikor bontják le a határkerítést.
A Fidesz-frakció képviselői ezen túlmenően beszámoltak arról, hogy a parlament előtt fekvő indítványok közül a közúti közlekedési törvény módosítása a sofőrök pihenőidejének változtatásával kapcsolatos - de nem a veronai busztragédiával függ össze -, az épített környezet kialakításáról szóló jogszabály átírásával pedig a 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanok építése, bővítése is csak bejelentésköteles lesz. Lakóparkokra nem vonatkozik majd a szabályozás.
Beszámoltak továbbá arról, hogy már tárgyalja a Ház a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását, valamint hamarosan azt a javaslatot is megvitatják, amely alapján - kárenyhítési okokból - nemcsak csapadéktartalom, hanem hőmérséklet alapján is megállapítható lesz az aszály beállta.
A letelepedési kötvényeket firtató kérdésre Kósa Lajos azt válaszolta: már csak a folyamatban lévő államkötvény-igényléseket bírálják el, újakat nem bocsátanak ki.
Halász János frakciószóvivő egyúttal jelezte, hogy ezentúl minden kedden tartanak frakció-sajtótájékoztatót, amelyen alapvetően a parlamenti munkáról adnak számot.
MTI