A cégeknek jelentős ösztönző a bérköltség csökkenés

válassz
2017-02-28 16:05
A cégek számára jelentős ösztönző erő, ha csökkenthető a foglalkoztatás költsége, ha a bérre rakódó adóból kevesebbet kell befizetniük - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára.
Cseresnyés Péter emlékeztetett, hogy a munkahelyvédelmi akció keretében a hátránnyal küzdő munkavállalók foglalkoztatásáért kaptak a munkáltatók jelentős kedvezményt a szociális hozzájárulási adóból. Az intézkedéssel mintegy 500 milliárd forint maradt a cégeknél, amit a vállalkozások, a munkaadók béremelésre vagy fejlesztésre tudtak felhasználni. Hozzátette, hogy sok munkavállaló, főként hátrányos helyzetű pedig ennek köszönhetően tudta megtartani munkahelyét, illetve talált munkát.
Az államtitkár elmondta: 2010 óta főleg a versenyszférában nőtt a foglalkoztatottak száma, a 700 ezer fős növekményből mintegy félmillióan a itt találtak munkát, tehát ezt a folyamatot támogatja a munkahelyvédelmi akció, illetve az ifjúsági garanciaprogram is.
Kitért arra, hogy a munkaerőhiány az ország egyes területein jelentkezik elsősorban és bizonyos foglalkozások esetében igaz. Mindezt a foglalkoztatás növekedése eredményezi. A munkanélküliek száma ugyanis 200 ezer alatt van Magyarországon, így verseny alakult ki a munkaerőpiacon. Ezért is ösztönzik a munkaerő-mobilitást, hogy a munkavállalók lakóhelyüktől távolabb eső területekre is elmenjenek dolgozni - mondta az államtitkár.
MTI