Momentumok a momentumosok életéből

válassz
2017-03-09 06:03
frissítve: 2017-03-08 09:57
Mintegy három hónapja a semmiből robbantak be a köztudatba a Momentum Mozgalom (MoMo) aktivistái. Ma már pártjuk van. Sokat írnak róluk, de keveset tudunk arról, kik ők valójában. Utánanéztünk a Momentum Mozgalomnak és az alapítóknak.

Lelkesek, energikusak és ég bennük a tettvágy. Mindegy, miről legyen szó, ők tenni akarnak. Elsőre ez tűnik fel a momentumos fiatalokról, akik információink szerint kis csoportokban kezdtek szerveződni, főként a fővárosban. Ezekről a kis szerveződő csoportokról szerzett tudomást Fekete-Győr András is, aki már tudatosan kezdett építeni egy mozgalmat. Kezdetben csak bulikat, összejöveteleket és nyári egyetemet szerveztek, ahol például lelkes résztvevő volt a korábban az LMP-hez szegődött író, újságíró, költő Kukorelly Endre is. A mozgalom már 2015 elején megalakult, azonban hivatalosan egyesületté csak 2016 decemberében váltak, amikor már megtalálták első politikai témájukat, az olimpiaellenességet.

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2017/10 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!