„Fontos, hogy az ügyfél tudjon tájékozódni”

válassz
2017-03-23 10:05
KONCZ ANDRÁS - A szervezetfejlesztő, coach szakember Magyarországon elsőként szerezte meg a londoni APECS szövetség akkreditációját. A Neosys ügyvezető partnerével a hazai coaching képzésekről és a zajos piacról beszélgettünk.
Manapság nagyon népszerű coachnak tanulni. Miképpen látja, hol és hogyan lehet alaposan elsajátítani e szakmát?
Magam pszichológus diplomával rendelkezem, tizenhárom éve dolgozom coachként, de ehhez kapcsolódó képzésre nem jártam. Az egyetemen tanácsadást, munkalélektant, szervezetpszichológiát tanultunk, utána elvégeztem egy szervezetfejlesztő tanácsadó kurzust. Úgy gondolom, hogy a tanácsadóként, pszichológusként, üzleti fejlesztőként szerzett tapasztalataim alkalmassá tesznek arra, hogy coachként színvonalas munkát végezzek. A coach képzések szerintem elsősorban azoknak szólnak, akik szeretnének ebben a szakmában elindulni, de hiányzik az előképzettségük.

Hogyan látja a hazai felhozatalt?
Akad néhány magas színvonalú kurzus, és közben van nagyon sok gyengébb is. Azt látom, hogy egymás után jelennek meg - bukkanak fel a „semmiből" - coachképzést kínáló cégek. Ezek vajon hol voltak eddig, milyen háttérrel rendelkeznek? Rengeteg iskola, megközelítés van jelen a piacon.

Hogyan lehet tájékozódni? Egyáltalán: milyen a jó képzés?
Onnan közelíteném a válaszadást, hogy mit is kell tudnia egy coachnak. Mindenekelőtt fontos a mély önismeret. Ezt különböző módszerekkel lehet fejleszteni, de nem sajátítható el egy-két hónap, év alatt, és az sem mindegy, hogy valaki 25 vagy 45 éves korában fog hozzá. Szükséges továbbá egy nagyon komoly szakmai, módszertani tudás. Ennek számos eleme van: hogyan bánik valaki a klienssel, miképpen épít fel egy fejlesztő beszélgetési folyamatot, hogyan kezel kríziseket, elakadásokat, feszült helyzeteket. Harmadikként pedig elengedhetetlen az üzleti világ ismerete, és a piacgazdaság működésével is tisztában kell lenni. Utóbbi talán furcsán hangzik, de nagyon sokan érdeklődnek a coaching képzések iránt a non-profit szektorban szerzett tapasztalattal, előképzettséggel. Ők sok esetben nem értik az üzleti életet, a piac, az egyes iparágak működését, egy nagyvállalat vagy egy kisvállalkozás mindennapjait, és azt sem, hogy milyen tipikus vezetői helyzetek fordulnak elő. Márpedig számtalan olyan üzleti téma van, amelyben otthon kell lennie egy coachnak. Úgy gondolom tehát, hogy az önismeret, a pszichológiai kultúra és az üzleti tudás mixéből épül fel egy jó képzés.

Ha ilyen kurzus elvégzését nem is, az akkreditáció megszerzését fontosnak tartotta.
Igen, és ennek részben gyakorlati okai vannak, amely a hazai piaci helyzetből fakad. Mivel, ahogy említettem nagyon sok coach van Magyarországon - meg egyébként a világban is -, óriási a zaj a piacon. Itthon például több ezer ember állítja magáról, hogy coach. Ám ahhoz, hogy a megbízó - mondjuk egy HR vezető - el tudja dönteni, hogy érdemes-e egy coachcsal szerződnie, el kell igazodnia ebben a zajban. A személyes ismeretség, kapcsolat jelenthet némi támpontot, de ez önmagában még kevés. Az ajánlás erős impulzus lehet. Harmadik lehetőségként pedig ott van a nemzetközi minősítő intézetek nyújtotta garancia. Kicsit olyan ez, mint a nyelvvizsga: a vizsgáztató elbeszélget veled angolul, és megállapítja, hogy te közép- vagy felsőfokon beszéled-e a nyelvet. Ez egy piactisztító, minőségbiztosítási folyamat, ami szerintem nagyon fontos. Ezért is tartottam lényegesnek, hogy megszerezzem a nemzetközi akkreditációt.

Mi alapján választotta ki a szervezetet?
Alaposan tájékozódtam. Találtam például nálunk is jelen lévő, világszerte ismert, neves szövetséget. Ám beszélgetve szakértőkkel, érintettekkel és a szervezet képviselőjével, az volt a benyomásom, hogy az a folyamat, ahogyan ott az akkreditáció zajlik, nincs összhangban azzal, amit én gondolok a coachingról. Azt látom, hogy akkreditáció szempontjából is nagy a zaj. Rengeteg akkreditált coach dolgozik a piacon, különböző fokozatokkal - utóbbiakat én ismét csak a nyelvvizsga szintekhez tudnám hasonlítani. Így azonban a legalacsonyabb fokozattal rendelkezők kapcsán felmerült bennem: akarnék-e olyan nyelvtanárhoz menni, akinek alapfokú nyelvvizsgája van? Nyilván nem. Hosszan keresgéltem tehát. Egy jelenleg Londonban, nemzetközi nagyvállalatnál coaching területen dolgozó egykori ügyfelünk révén került a látóterembe a brit APECS szervezet akkreditációja (APECS - Association for Professional Coaching & Supervision.). Utánanéztem, és hitelesnek találtam őket.

Hogyan zajlott az akkreditáció és meddig tartott a folyamat?
Úgy nézett ki, mint egy coaching típusú fejlesztő folyamat. Az írásos akkreditációs anyagomon bő háromnegyed éven keresztül dolgoztam. Rengeteg, a szakma lényegét érintő kérdést kellett megválaszolnom. Eseteket leírni, mikor mi volt a dilemma, hogyan oldottam meg, mi sikerült, mi nem. Meg kellett fogalmaznom, mit tanultam arról, hogy miképpen kell bánni az emberekkel, mit tudok az üzletről, mit gondolok magáról a szakmáról, a saját szerepemről ebben a szakmában - rengeteg olyan kérdés, amelyek kapcsán igazán mélyen el kellett gondolkodnom. A munkához kaptam egy mentort, aki támogatott. A folyamat végén pedig sor került még egy elbeszélgetésre (Accreditation Dialogue) két londoni coachcsal. Partneri beszélgetés zajlott a szakmáról, és az abban betöltött szerepünkről. Összességében az egész igazi emberi, párbeszéd alapú fejlesztő folyamat volt.

Kinek ajánlja ennek az akkreditációnak a megszerzését?
Annak, aki tapasztalt coach, emellett pedig hajlandó sok időt rászánni e témára. Akit izgat az, hogy összerakja magában, hogy mit és miért csinál a szakmában. Emellett természetesen belépési kritérium az erős angol nyelvtudás.

Gondolom, a szervezet az akkreditáció megszerzése után egyfajta szakmai közösséget is jelent.
Igen, számos képzési programot és rendezvényt szerveznek, szimpóziumot tartanak. Folyamatos a kapcsolattartás. Épp tegnap kaptam egy mailt, hogy szeretnék felhasználni a pályázati anyagomat oktatási célokra.

Mennyibe kerül mindez?
Míg más szervezeteknél olykor sok pénzt kell befizetni ahhoz, hogy akkreditált lehessen valaki - mentorálásra kell járni, el kell végezni az adott szervezet által akkreditált képzéseket, és még az akkreditációs díjat is be kell fizetni -, itt más a szemlélet. A folyamat mindennel együtt hozzávetőleg 200 ezer forintba kerül, ebben minden támogatás, például a mentor költsége is benne van.

Úgy tudom, ez idáig ön az egyetlen magyarországi tagja a szervezetnek.
Igen, én is így tudom. Szeretnék azonban segíteni mindazoknak, akiket érdekelhet ez a lehetőség. Szívesen átadom tapasztalataimat azoknak, akik fontolgatják, hogy ennél a szervezetnél szerzik meg az akkreditációt. Úgy gondolom, hogy a hazai piacon is mind nagyobb szerepe lesz majd a minősítésnek, magam is ezért csináltam végig és kollégáimnak is csak ajánlani tudom.