Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Budapesti Tavaszi Fesztivál
KERTÉSZ VIKTÓRIA
2017-03-30 06:38
frissítve: 2017-03-29 13:38
Amatőr karmesterek, dualizmus kori divatbemutató, türk hagyományok, építészeti örökségek, John Malkovich, opera, nagyzenekari koncertek, színház, tánc s megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül
Volt, aki felkészülve, láthatóan begyakorolt mozdulatokkal kezdte, egy fiú folyton gyorsította, majd lassította a zenekart. Nagyon mulatságos volt, élveztük a játékot, és ami a legfontosabb: a közönségnek is tetszett. Egyszer csak elénk penderült egy leányzó, aki közölte, hogy ő tánccal vezényelne; ez is sikerült. Vidám és jó történetek voltak - meséli két évvel ezelőtti élményeit G. Horváth László, az Anima Musicae Kamara-zenekar vezetője és karnagya.

Legyen Ön is a fesztivál karmestere! címmel az idén is megrendezik a rendhagyó játékot, amelyben bárki kipróbálhatja, milyen az, amikor egy egész zenekar követi a mozdulatait.
Az ötlet a fesztivál szervezőitől származik, az Anima Musicae tagjai szívesen csatlakoztak a játékhoz. „Vicces, jópofa ötlet, és mi szívesen veszünk részt mindenben, ami a komolyzenét közel viszi az emberekhez. Szórakoztató zene a komolyzene, és mi ezt minél több emberrel ...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2017/13 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!