Lemaradásban vannak a humán szektor beruházásai

válassz
2017-04-01 13:51
Jelentős lemaradás volt tapasztalható az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest, pedig ezek a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontosak - figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára.
Csath Magdolna közgazdász kifejtette: egy ország versenyképességének szempontjából minimális feltétel, hogy az állam legalább ne gátolja a vállalkozásokat. Ezen a téren is nagyot lehet lépni, ha olyan konkrét kérdéseket kezelnek, mint az, hogy az adóbevallás minél kevesebb időt és kiadást jelentsen egy vállalkozás számára, vagy csődhelyzetben a kisebbségi tulajdonos milyen védelmet kapjon - tette hozzá.
A foglalkoztatási helyzetre kitérve a közgazdász elmondta: Magyarországon a legnagyobb hiánycikk a munkaerő, és miután a külföldre áramlás stagnál, a közfoglalkoztatottak száma pedig csökken, vélhetően a versenyszférában dolgozók száma nő.
Csath Magdolna rámutatott, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak aránya már meghaladja a 67 százalékot, ez az arány közelít a 70 százalékos európai átlaghoz. A pozitív folyamatok között említette, hogy fiatalok körében 11 százalékra csökkent a munkanélküliség.
MTI