Bejelentést tett a WizzAir vezérigazgatója

válassz
2017-04-03 16:06
Kazahsztán fővárosába, Asztanába indít járatokat júniustól a magyar hátterű Wizz Air - jelentette be Váradi József hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében.

A vezérigazgató elmondása szerint a gépek az első időszakban hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek, de igény esetén a légitársaság tudja növelni a járatok számát. Az első járat június 8-án indul.

Emellett Váradi József kiemelte, hogy 2017-ben tíz új útvonalat tesznek elérhetővé Budapestről, az éves kapacitás 4,8 millió utas lesz, a társaság 22 százalékos forgalombővüléssel számol a magyar piacon. Jelezte, hogy 2016-ban 2015-höz képest 23 százalékkal, 3,7 millió utasra nőtt a forgalom Magyarországon, ezzel beérték a Malévet, amelynek a legjobb évében 3,2 millió utasa volt.

Kérdésre válaszolva Váradi József elmondta, mivel unión kívüli járatról van szó bilaterális légügyi megállapodás szabályozza a járatindítást. Ezt a megállapodást korábban megkötötték, de szinte teljesen újra kellett fogalmazni és ezt az uniónak is el kellett fogadnia.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bejelentésen elmondta, Magyarország 1991-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Kazahsztánnal, amikor az elsők között ismerte el az ország függetlenségét. Az akkor létrejött kapcsolat folyamatosan fejlődik, erősödik, és ez közvetlen légi járat is hozzájárul a két ország kapcsolatának erősítéséhez - fejtette ki.

A miniszter elmondása szerint az oktatásban, az iparban, a turizmusban, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban is vannak olyan területek, amelyek fejlődhetnek a közvetlen kapcsolat segítségével.
Varga Mihály kiemelte azt is, hogy nemcsak két országot, hanem két, gazdasági fejlődésben lévő régiót is összekötnek, ezért Magyarországnak egyértelműen előnyös a kapcsolat.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, a járat piaci alapon működik majd, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Wizz Air képes lesz gazdaságosan üzemeltetni.
Nurbah Rusztemov, a Kazah Köztársaság nagykövete elmondta, az elmúlt években folyamatos tárgyalásokat folytattak, majd tavaly novemberben írták alá a szándéknyilatkozatot a járat indításáról. A nagykövet szintén kiemelte, hogy a turisztikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok tovább erősödhetnek a lépéssel.

MTI