Újabb vizsgálat tárgya a Hungast
2017-04-04 10:04
Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett. A Figyelő Online értesülése szerint mindenre kiterjedő vizsgálat indul a tervezett tranzakció kapcsán.
Mint lapunkban is megírtuk, a Hungast Zrt. az Elamen Zrt. után a Sodexo bekebelezését tervezte. Ezzel azonban a szakértők szerint az évi mintegy 150 milliárd forintos piacon erőfölénybe kerülhetett volna. Az öt legnagyobb menzacég közül ugyanis három egy kézben egyesül, ha létrejön az üzlet. Ez egyben annyit is jelentene, hogy gyakorlatilag minden második megyeszékhelyen csakis ők szolgáltatnának, ami felérne egyfajta monopolhelyzettel. Legutóbb akkor került az érdeklődés középpontjába a Hungast Zrt, amikor az érdekeltségi körébe tartozó Gyermekmenza Kft. tömeges ételmérgezést okozott egy óbudai általános iskolában a NÉBIH megállapítása szerint. Ebbe a kormányhivatali határozatba nem nyugodott bele a cég, többször is fellebbezett ellene, ezért a végső döntést várhatóan május közepén hozza meg a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.
Azonban addig is újabb vizsgálat tárgya a Hungast Zrt. A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a jogszabály szerint a Hungast Zrt. bejelentése után nyolc napja volt arra, hogy eldöntse, indít-e alaposabb vizsgálatot, azaz mélyebbre ás-e a tervezett felvásárlás ügyében. Ez megtörtént. „A GVH teljes körű versenyfelügyeleti eljárást indított a Hungast/Sodexo tranzakció kapcsán. Az ügyintézési határidő négy hónap." - közölte lapunkkal Basa Andrea, a GVH szóvivője. Ez egyben természetesen azt is jelenti, hogy nyár végéig semmiképpen nem jöhet létre a tervezett felvásárlás, s utána is kétséges a sorsa, a GVH végső döntésétől függ.
Bizalmas forrásból származó értesüléseink szerint Hungasthoz közel álló befolyásos emberek lobbiztak is azért, hogy a GVH ne tegyen keresztbe, ne indítson teljes körű eljárást, de nem jártak sikerrel, a versenyhivatal kizárólag szakmai alapokon álló, független döntést hozott.