A BB-nek nyereséges volt a tavalyi évi

válassz
2014-04-09 16:59
A Budapest Bank tavaly 14 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, szemben az előző évi 10,8 milliárd forinttal - mondta Zolnai György, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Elmondta: tavaly a mérlegfőösszeg szerény mértékben, 2 százalékkal 905,3 milliárd forintra csökkent, az összhitel-állomány is 1 százalékkal mérséklődött, 625,4 milliárd forintra.Kérdésre kifejtette, hogy az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) első szakaszában a bank 44 milliárd forintot helyezett ki, ebből 15 milliárd forint volt az új hitel.A második szakaszban már 17 milliárd forintra kötöttek szerződést, ebből 9 milliárd forintot már folyósítottak - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: a Budapest Bank 2013-ban tovább növelte részesedését a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban, valamint a befektetési és megtakarítási szolgáltatások terén.Kiemelte: a bank a hitelpiac csökkenése és a pénzintézeti szektorra kivetett különadók ellenére is kiegyensúlyozottan működött, megőrizte erős likviditását és hitel-betét arányát. A hitel-betét arány a banknál tavaly év végén 87,3 százalék volt.Hozzátette: az előző évinél jelentősen nagyobb, 14 milliárd forintos adózás utáni eredményt főleg a javuló céltartalék-képzésnek és a működési költségekben elért megtakarításnak köszönhetően érte el a bank a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) tavalyi beszámoló szerint.Zolnai György elmondta: tavaly a bank a javuló portfoliónak, valamint néhány nagyobb, egyszeri céltartalék-felszabadításnak köszönhetően tovább javította helyzetét, az előző évihez képest 27 százalékkal kevesebb, 7,4 milliárd forint céltartalékot képzett.

A hitelpiac zsugorodása, a drasztikusan csökkenő kamatok, valamint a tranzakciós illeték - a bank 11,4 milliárd forint ilyen illetéket fizetett a költségvetésbe - okozta jelentős veszteség kompenzálására a pénzintézet 3,1 milliárd forinttal, 8 százalékkal csökkentette működési költségeit - ismertette.Kifejtette: a bankcsoport ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni követelésállománya enyhén, 625,4 milliárd forintra mérséklődött, míg az ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni kötelezettségállománya 4 százalékkal, 716,5 milliárd forintra csökkent.Az elnök-vezérigazgató kérdésre elmondta: mivel az idén nem számítanak arra, hogy egyszeri lépések javíthatják a nyereségességet, illetve látható, hogy a banknál a jelzálog-alapú hitelezés és az autófinanszírozás is gondokkal küzd, a bank "visszaáll" a korábbi, 9-10 milliárd forintos adózás utáni nyereségszintre.
MTI