- Önt választották a vagyonkezelési szakma elmúlt tíz évének legkiemelkedőbb személyiségének. Mivel érdemelte ki?
- Jó érzés ilyen életműdíjat kapni, de mennyivel jobb érzés lenne, ha a jövő nagy reménységének vagy a legígéretesebb ifjú titánnak választottak volna! De a viccet félretéve, nagyon büszke voltam és örültem, mert a díjat a szakma adta, és a zsűrit független, remek szakemberek alkották. Rengeteg kiváló ember dolgozott a szakmában a 90-es években, de sokan váltottak. Ma is jó néhány remek alapkezelő van az iparágban, de a legtöbben a NASDAQ-buborék kipukkanása után kezdték el a pályájukat. Talán azon kevesek közé tartozom, akik a folyamatosságot képviselik. Mi egy kicsi, szakmáját szerető, szofisztikált csapat vagyunk a Concorde Alapkezelőnél, sikereinket kizárólag a jó teljesítményünknek köszönhetjük.

Szabó László

Fotó: Kőhalmi Péter

- Húsz éve van a pályán, de nyilván nem volt mindig első számú vezető? Hogy kezdődött?
- A vállalati pénzügyi tanácsadás (corporate finance) területén kezdtem. A kilencvenes évek eleje a magyar tőkepiac talán legizgalmasabb időszaka volt, kárpótlásijegy-cserékhez és nagyvállalati privatizációkhoz írtuk a prospektusokat. Amikor aztán lezárultak a tranzakciók, elemző lettem, gyógyszer- és olajiparral foglalkoztam. Úgy éreztem, hogy értek is hozzá, és egyszer csak meguntam, hogy a külföldi befektetők nem foglalkoznak az ajánlásaimmal. Azt gondoltam, itt az ideje, hogy ne csak kívülről okoskodjunk, hanem tanácsadás helyett hozzuk meg magunk a befektetési döntéseket. Így alapítottuk meg az alapkezelőt.

- Rögtön befektetési alapokat indítottak, vagy az egyedi vagyonkezelésen volt a hangsúly?
- A vagyonkezelés mindig arról szól, hogy valaki egy szakembernek átengedi a vagyona egy részére vonatkozó befektetési döntéseket, ezért a forma csupán másodlagos. Van olyan ügyfél, aki nem szereti kiengedni a döntést a kezéből, ő a brókercégek klasszikus ügyfele. Akad azonban olyan is, aki zaklatásnak veszi a telefonokat. Az orvos, akinek van éppen három műtéte, közben nem tud és nem akar arról beszélni, hogy milyen részvényt vásároljon, inkább ránk bízza.

- Vagyis átengedi a döntést.
- Igen és ez sokszor bölcs dolog. Amíg az ember egészséges és megkérdezik tőle, hogy szeretne-e maga dönteni egy műtéttel kapcsolatban, akkor tíz emberből kilenc azt mondja, igen, szeretne. De mikor beüt a krach, és a folyosón a műtő felé tolják, s az orvos megkérdezi, hogy az X- vagy Y-féle műtétet preferálná, akkor a beteg felnéz, és csak annyit mond az orvosnak: „menjen a fenébe, maga ért hozzá, döntse el, hogy mi a jobb". Ha baj van és ha nagy a tét, sokszor kiszerveznénk a döntést szakemberekhez. Én sem szerelem az autómat, és nem tömöm be a saját fogam. Vannak, akik sokkal jobban értenek hozzá.

- Amikor elemzőből vagyonkezelő lett, mennyire kellett új piacokat megismerni, új képességeket kifejleszteni?
- Tanácsadás helyett dönteni sokkal nagyobb felelősség. Ehhez nem volt könnyű hozzászokni. Ráadásul komplexebben kellett gondolkodni. A kilencvenes évek második felében sok új iparágat ismertem meg, és több kisebb kapitalizációjú, alulértékelt cégben vettünk komoly részesedéseket is, így a Brau Unionban, a Cofinecben, a Budapest Bankban. Pár év alatt aztán ki is vásároltak minket.

- Úgy emlékszem, volt, hogy a felvásárlókkal komolyan összetűztek. Akár jogi úton is harcoltak?
- Ezt nem igazán szerettük, de kikerülhetetlen volt. A munkának nemcsak az elemzés, a kiválasztás, a vásárlás része nehéz, de sokszor kellett a befektetőink érdekeiért küzdenünk, ezt soha senki nem tette meg helyettünk. A helyzet akkor sem volt rózsás, de azóta Magyarországon a kisbefektetők érdekérvényesítési lehetőségei tovább romlottak.

- Erről szólt tehát a kilencvenes évek második fele. És a kétezres évek?
- Az már inkább a nemzetközi nyitásról. Nőtt a vagyonkezelt állományunk, megjelent az internet, globális csatornák nyíltak, és a devizaliberalizáció lehetővé tette, hogy külföldön is befektessünk. Mi pedig ezt viszonylag korán, 2001-ben el is kezdtük.

- Hogyan tanulták meg, hogy a nagy és addig idegen piacokon hogyan kell lépni?
- Korábban, amikor harcoltunk a kisbefektetői jogok érvényesítéséért, én azt hittem, hogy a fejlett világban nagyon hatékonyak a piacok, profik a cégek és a befektetők. Később rá kellett jönnöm, hogy a kinti világ ugyan valóban sokkal hatékonyabb, de nem tökéletes, vannak rések, félreárazások, gyenge menedzserek, ott is van keresnivalónk.

- Megindult egy integrációs, felzárkózási folyamat, de aztán mintha mégis újra leszakadtunk volna, Magyarország hirtelen már nem volt sztárpiac.
- Egy induló piacon mindig sok a lelkesedés, ami ellensúlyozza a hibákat. Mi kezdettől fogva láttuk ezeket a hiányosságokat, és későbbi tőkepiaci létezésünket nem akartuk aggasztó hazai jelenségek függvényévé tenni. Azonnal nyitottunk, amint lehetett, és később kiderült, hogy félelmeink zöme sajnos materializálódott is.

- Melyek?
- A legnagyobb baj a kisbefektetők védelmének hiánya, mert ha szívatni lehet a kisbefektetőt, akkor nagy lesz a piacon az árazási diszkont, és alacsony árak mellett nem lesznek kibocsátások sem.
- Másrészt a külföldi szakmai befektetők felé történő privatizációk miatt az ország legnagyobb vállalatai messze kerültek a tőzsdétől. Ezek híján nehéz elérni a megfelelő tőzsdei kapitalizációt.

- Jó kibocsátások valóban nincsenek, sőt, sajnos mintha még az ideig-óráig jónak tűnő kibocsátásokból, mint például az E-Star, is dráma lett.
- Az E-Star története hasznos, megmutatja, hogy igenis minden befektetőnek meg kell nézni azt, hogy mibe fektet, követni kell az apró jeleket. Soha nem volt E-Star-részvényem, de szerintem a befektetőknek akkor már mindenképpen meg kellett volna ijedniük, amikor a Concorde Értékpapír (a Concorde Alapkezelő 49 százalékos tulajdonosa, 51 százalék a menedzsmenté - a szerk.) 10 ezer forintos részvényárnál eladást javasolt. Nem a „snell" ajánlás volt a különleges, hanem az E-Star menedzsmentjének dühödt reakciója. A cég kommunikációs kampányt indított a brókercéggel szemben. A rossz hír hozóját támadták az elemzés lényegének cáfolata helyett. Nagyon furcsa lenne, ha valaki a GE-re vagy a Microsoft részvényeire eladást javasolna, és a cég rátámadna. Egy valóban jó vállalat magabiztos vezetője ilyenkor legyint. Az Egyesült Államokban az elmúlt években jó néhány ilyen jellegű történetet láttam, ritkán végződtek emelkedő árfolyamokkal.

- Ilyen pofonokba azért minden befektető beleszalad. Emlékszik, melyik két-két befektetését élte meg igazi kudarcként, illetve nagy sikerként?
- Emlékezetes kudarcom volt a Volkswagen-short. Háromszáz eurós árnál vettem fel eladási pozíciókat, és bár később valóban hatvan euróig esett a részvény ára, de előtte még az egekbe felszaladt, mert a Porsche feltolta, és mi ebben a szívatásban áldozatok, ha úgy tetszik, balekok voltunk. Azóta kétéves német ügyészi nyomozást követően vádemelés történt a Porsche vezetői ellen a befektetők szándékos félrevezetése miatt. Ettől függetlenül mindenképpen hibáztam. Egy zsúfolt diszkóba, ahol nagyon szűk a kijárat, még akkor sem szabad bemenni, ha tényleg jó a zene. Én akkor bementem, és ez sok pénzbe került. A másik esetben -még a pályám elején - nagyon tetszett egy cég, lombardhitelből is belevásároltam, de egy külső hatás, a mexikói válság megfelezte az árát. Bár utána valóban kilőtt a kurzus, de egy életre megtanultam, hogy az nem elég, ha az embernek középtávon igaza lesz. Rövid távon is menedzselni, finanszírozni kell a pozíciót, különben az semmit sem ér.

- Minden kudarc más és más, vagy ezekből lehet tanulni?
- Határozott véleményem szerint csak olyan emberre szabad a pénzünket bízni, aki egyszer már csődbe ment, vagy legalábbis majdnem csődbe ment. A kockázatot meg kell tapasztalni, mert igazán megtanulni nem lehet. A nagy amerikai bankok a legjobb pénzügyeseket veszik fel a világ legjobb egyetemeiről, de húszévenként így is praktikusan csődbe mennek. Viszont a mondat második része is fontos: olyanra sem bíznám a pénzemet, aki már kétszer csődbe ment, mert aki nem tanult a hibájából, azt nem szabad a szakma közelébe engedni.

- És ami az eredeti kérdés második felét illeti, mi volt a két nagy siker?
- A jóra az ember könnyebben emlékszik. Már említettem azt a hullámot, amikor kisrészvényeket vettünk olcsón, majd több év türelmes várakozás után jól adtuk el őket. A másik siker a nagy válsághoz kapcsolódik. 2007 augusztusában egy éjszaka megszálltak a gondolatok, reggel leírtam őket, majd a kollégáimnak előadtam azt, hogy itt néhány hónapon belül nagy baj lesz. Elég meggyőzően adhattam elő, mert hófehér arccal ment ki mindenki a tárgyalóból. Mindent beshortoltam, de nem volt egyszerű tartani a pozíciókat, mert egy év végi Mikulás-rali minden pozíciót bukóba taszított. Aztán a következő év elejétől eljött az Armageddon. Próbára tett a piac, de kitartottam, és bár szörnyű volt megélni a válságot, az előrelátás sokat segített a befektetéseimen.

- Vagyis nyert a világégésen?
- Úgy tűnt, hogy a shortok nagyon sok pénzt hoznak, de a piac gondoskodott róla, hogy ilyenkor senki ne lehessen elégedett: erre az időszakra esett a VW-short miatti bukásom.

- Úgy tudom, ebben az időszakban egyszer már háttérbe húzódott, gyakorlatilag nyugdíjba is vonult. Mi történt? Eleget keresett? Megunta?
- Már 2002-03-tól Bilibók Botond volt az alapkezelő első embere. Egy ideig ugyan még formálisan vezérigazgató voltam, később pedig elnök, de az operatív ügyekbe már kevésbé folytam bele, mert az időmet mindig is a befektetésekre szerettem volna koncentrálni. Viszont hiába adtam át a stafétát, amíg bejártam az irodába, mindig jött egy régi ügyfél, egy feladat, egy helyzet, és én mindenbe szívesen belefolytam, így a 10-12 óra elfoglaltság mindig összejött. Tíz éve a piacon voltam, élveztem minden percét a munkámnak, de azt is éreztem, hogy ha nem fogom vissza magam, nem jut elég idő a családra és a hobbikra. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom részben bepótolni, amit 10-15 év alatt elmulasztottam, még épp időben, így meg tudtam ismerni a gyerekeimet.

- Mekkorák?
- 14 és16 évesek. Nagy változás volt ez akkor, már nemcsak bedobtam őket edzésre, de ott maradtam, és megnéztem őket. Nem akartam új vállalkozást, nem akartam megváltani a világot, csak normál emberi életet szerettem volna élni, ami egyébként sajnos keveseknek adatik meg.

- Milyen hobbira szeretett volna időt nyerni?
- Paradox módon a legnagyobb hobbimra, a befektetésekre, de persze elsősorban a családra, valamint a sportra és az olvasásra.

- Mennyire látja a gyermekei tanulását, életét Magyarországon? Fontosnak tartja az idegen nyelvű, a külföldi iskolákat?
- Azért nem szeretek nagy ívű terveket megfogalmazni, mert amikor én 1987-ben érettségiztem, az a szakma még nem is létezett, amiben később sikeres lettem. Nehéz 20 évre tervezni, mert a világ túl gyorsan változik. Örülnék, ha itthon tanulnának a gyerekek, persze olykor ki kell menni világot látni, körülnézni. Ma még sok jó középiskola van itthon is, de félek, a most megfogalmazott állami színvonal-kiegyenlítés valójában alacsonyabb szintű nivellációt eredményez. Egyébként az alapkezelőnél mi 10 döntésből 9-et a nemzetközi világban hozunk, miközben Budapesten üldögélünk. Sok szakmában mindegy, hogy éppen Magyarországon, az Egyesült Államokban vagy Új-Zélandon vagyunk fizikailag, és ez a nyitottság paradox módon megnöveli a gyerekek esélyét arra, hogy itthon maradjanak.

- Amikor érettségizett, még nem, húsz éve viszont valóban létezik a szakmája, vagyis az a sokféle szakma, ami a tőkepiacon előfordul. Hogy érzi, hogyan változott a társadalmi elfogadottsága, a megítélése annak, amit csinálnak?
- Az első gondolatom erről, hogy az emberek legtöbbször nem is értik, hogy ez a piac hogyan működik és kik a szereplői. Ha elmegyek vidékre, ott egyszerűen bróker vagyok. Pedig ha valakinek van egy veteményese, azt nem szokták zöldségesnek nevezni. Van, aki kapál és permetezik, más pedig árul, ez utóbbi a zöldséges. Ugyanezt a legtöbben a pénzügyi szakmában már nem értik, vagyis azt, hogy van hozamtermelő, és van, aki ezt eladja. Alacsony a pénzügyi szakma ismerete, ez talán nem baj, én sem tudom, hogy egy fizikai kutatóintézetben ki mit csinál. De ha figyelembe vesszük a lakosság több ezer milliárd forintos érintettségét a hitelek és a betét frontján, talán mégis érdemesebb lenne ezt a világot jobban megismerni.

- Adott az ismerethiány, de ami talán rosszabb, a tőzsde, a spekuláns időről időre szitokszóvá is tud változni.
- Tény, hogy a szó több jelentésű, gyakran negatív előjellel hangzik el. Nem lenne ez furcsa Thürmer Gyula kommunista pártjától (nem tudom, létezik-e még), mert a spekuláció kapitalista csökevény. A paraszt, a vállalkozó, aki azon gondolkodik, hogy mit vessen, mit gyártson, mi mennyibe fog kerülni, mit csinálnak a versenytársak, az valójában spekulál, ezzel ő a kapitalizmus alapeleme. Az átkosban az okos állam mondta meg, hogy mit tegyünk, és az egy kudarc volt. Tetszik, nem tetszik, a spekuláción alapuló gazdaságok egyszerűen jobban működnek.

- És ezt megbecsülik?
- Amikor a gyerekeim kicsik voltak, annyit láttak, hogy apa egész nap játszik a számítógépén. Valójában nem játszottam, hanem olvastam, modelleztem. Számomra a Süsü a sárkány egyik jelenete adott a kérdésre választ. A királyfi látta, hogy Süsü nagyon erős, mindenféle munkát adott neki, fát vágtak, cölöpöket vertek be, majd a királyfi azt javasolta, hogy most végezzenek szellemi munkát. Süsü visszakérdezett, az is munka? A királyfi megnyugtatta, hogy a szellemi munka is munka. Na, én ehhez tartom magam azóta is.

- Hullámok mentén szokott az is változni, hogy mi a sztártermék, mi a jó megközelítés a befektetési alapok piacán. Most éppen mintha az abszolút hozamú alap lenne a divat?
- Örök vita, hogy a benchmark (a referenciahozam) követése vagy az abszolút hozamra törekvés, a minél nagyobb nominális hozam elérése a jobb metódus. Amikor a kilencvenes években nagy részvényemelkedés volt, mindenki lemaradt, aki nem követte az indexeket. Volt nekünk is ilyen portfóliónk, főleg intézményeknek kínáltuk, és 80-90 százalékban megvertük a benchmarkot. Ma is csinálunk ilyet, de azt is észrevettük, hogy a magánszemélyek nem így gondolkodnak. Ha a piac esik 30 százalékot és egy alap csak 20-at, akkor az ügyfélnek elvileg sikerdíjat kell fizetnie a benchmarkos szerződés alapján, de ezt nagyon nem szeretik az emberek.

- Ez érthető, a veszteség után rosszul hangzik a sikerdíj.
- Igen, de ez a benchmarkszemlélet lényege. Valójában a referenciahozamot még elérni is nehéz, nemcsak megverni, hiszen mindig vannak kereskedési költségek, Az abszolút hozam megközelítés mindig közel állt hozzám, ebben a szegmensben egyirodás cégként is piacvezetők vagyunk. Ezzel most sokan nagy királyoknak tartanak minket, és tényleg jól csináljuk. Valójában azért ez egy kicsit olyan, mint az a női szoknya, ami újra divatba jött. Mi mindig szerettük az abszolút hozamot, és most éppen ez divat is.

- Húsz év után mi motiválja még, van még olyan szakmai célja, amit el szeretne érni, hol látja magát 5-10 év múlva?
- A befektetési döntéseket a mai napig imádom. A jó vagyonkezelő ezt az egészet ingyen is csinálná, de persze azért ezt senki nem mondja meg a főnökének. A befektetés egy jó hobbi, csak gondolkodunk a világról, ráadásul mindezt nem akadémikus módon, hanem operatív döntéseken keresztül. Mint a hajóskapitány, aki tudja, hogy milyen szél van és mi az iránya, ezekhez már csak a megfelelő vitorlákat kell kihúzni. Én jól szórakozom, ráadásul nem vagyok már operatív ember, hálʼ istennek! senkinek nem kell naponta bizonyítanom. Igaz, ezt a gondtalanságot azért tompítja az a felelősség, hogy emberek pénzt raknak hozzánk, ez kicsit bénító, az ügyfél bizalmát meg kell szolgálni. Háromszor át kell gondolni a döntéseket, miközben néha nagyon kellene sietni is. A vagyonkezelési szakmában, ha valaki lelkiismeretlen, akkor övé a világ legjobb állása, egy ideig sok pénzt keres, kicsit pakolgatja ide-oda ezt. A lelkiismeretes vagyonkezelőnek már sokkal nehezebb kenyere van. Hiszen a befektetők, akik az alapjainkban tartják a pénzüket, a barátaim, rokonaim, ismerőseim és ismeretlenek is, megajándékoznak a bizalmukkal. Ez pedig nagyon nagy felelősség.

NÉVJEGY
Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte pénzügy és vállalatértékelés szakirányokon.
Tizenhét éve kezdett el dolgozni a Concorde-nál, a Concorde Alapkezelő Zrt. társalapító résztulajdonosa és igazgatóságának elnöke.
Magyarország egyik legjobb alapkezelője, sokéves tapasztalattal rendelkezik a stratégiai eszközallokáció és a globális piacok területén, a Platina Pí származtatott alap portfóliómenedzsere.
Rendszeres előadó a Corvinus Egyetem pénzügyi tanszékén. A legfontosabb hobbija a sport, legyen az kung fu, kajak, futás, mountain bike vagy snowboard, ez utóbbiban edzői képzésen is részt vett a Testnevelési Főiskolán. Rajong a zenéért, és a bika piacok érdekében házi bivalyokat tenyészt ökogazdálkodás keretében Zala megyei tanyáján.

A CONCORDE ALAPKEZELŐ
A Concorde Alapkezelő a menedzsment többségi tulajdonában levő legnagyobb magyar, független (nem banki, biztosítói hátterű) alap- és vagyonkezelő társaság Magyarországon.
A cég összesen 285 milliárd forintot kezelt 2012 végén, ebből 360 privát vagyonkezelt ügyfélnek összesen 60,1 milliárd forintot, több mint 30 befektetési alap és számos intézmény (nyugdíjpénztárak, biztosítók) portfóliókezelési szolgáltatását látja el.
2012-ben a Euromoney a legjobb privát banki szolgáltatók díjai közül öt kategóriában is az első helyre sorolta, és a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége a legmagasabb 10 éves hozamot elért alap díjjal tüntette ki a cég által kezelt Concorde 2000 Befektetési Alapot.