A héten a befektetési alapkezelők megkezdték a részvények vásárlását

2014-01-12 08:44
A Budapesti Értéktőzsdén az év első teljes hetében a befektetési alapkezelők megkezdték a részvények vásárlását, a tőzsde részvényindexe, a BUX 475,53 ponttal, 2,55 százalékkal emelkedett, és pénteken 19 101,72 ponton zárta a hetet.
Az elmúlt héten a részvénypiac forgalma meghaladta a 37,5 milliárd forintot, szemben az előző heti 13,4 milliárd forinttal. A hét elején alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés, hétfőn a magyar tőzsde csendes napot zárt, a nemzetközi trendből nem lógott ki.

Szerdán a magyar börzén a forgalom már meghaladta a korábbi napokét, de még szerény maradt. Viszont csütörtökön már nagy forgalom mellett felülteljesítő volt a BÉT a külföldi piacokhoz képest, a pénteken pedig már egyértelműen látszott, hogy a BUX-indexet a befektetési alapkezelők év elejei vásárlásai mozgatták. Az OTP részvények árfolyama a héten 188 forinttal, 4,48 százalékkal 4387 forintra emelkedett.

A Mol papírja 180 forinttal, 1,24 százalékkal csökkent, pénteken 14 290 forinton zárt.A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama 7 forinttal, 2,22 százalékkal 309 forintra gyengült.A Richter papírok értéke 294 forinttal, 6,83 százalékkal 4599 forintra emelkedett.A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,58 százalékkal, 21,52 ponttal nőtt, és 2382,53 ponton zárta a hetet.
MTI