Váltottam: jobb minőségű netet kapunk, újra nézhetem a kedvelt csatornáimat, és ismét lett vonalas telefonunk: az országon belüli vonalas hálózatokon korlátlanul lehet beszélni. A telefont, amelynek havi díja 5000 forint volt, már évekkel ezelőtt lemondtuk. A korábbi szolgáltatónak a világhálóért és a tévéért havi 11 ezret fizettünk. Most a három szolgáltatás mindösszesen 5200 forintba kerül a korábbi 16 ezer helyett. Azaz harmadnyi árat fizetek jobb minőségű szolgáltatásért.

A rezsicsökkentés, amely rövid távon a választópolgárok korrumpálására szolgál, hosszabb távú célja pedig a piac újraosztása, mindenképpen káros következményekkel jár. A verseny kiiktatásával a szolgáltatások színvonala csökken, a tarifák többlépcsős mérséklése miatt az árak pedig nem fedezik majd az amortizációt. A szükséges pótlások elmaradnak, hacsak nem dotálja majd az állam az árakat. A szubvenció fedezete természetesen más nem lehet, mint újabb adókat kivetni.

Két éve egy lakástakarékban felgyülemlett pénzből újra cseréltem az elavult gázkazánomat. A gázfogyasztásunk harmadával esett vissza. A beruházás a megtakarításból 4 év alatt megtérül. De ha azt vesszük, hogy a lakástakarékhoz az állam is hozzájárult, a megtérülés még gyorsabb. És közben keresletet támasztottunk gázkészülékre, -szerelésre, kéményépítésre. Az energiaracionalizálásra ösztönző szabályozó rendszer – német mintára történő – kialakításával egy látványos és fenntartható gazdasági növekedést lehetne beindítani. A rezsicsökkentés erőltetett kampányával viszont elveszik az energiahatékony megoldások iránti érdekeltség.

Lakóhelyemen már évek óta jól működik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Mivel a konyhai és kerti hulladékot komposztáljuk, kommunális hulladékot alig termelünk, így a kuka kisebbre cserélésével csökkenteni tudtuk a szemétdíjat. Azáltal pedig, hogy a PET-palackokat magyar szabadalom alapján gyártott készülékkel zsugorítjuk és külön zsákba gyűjtjük, azt pedig a tisztán maradó zsugorítmányokból magas hozzáadott értékű termékeket előállítani képes újrahasznosító cég költségére postára adjuk, még pénzt is kapunk, zsugorítmányonként két forintot.

De ha nálunk is azon az elven működne a hulladékgazdálkodás, mint a legfejlettebb országokban, vagyis a hulladékot nem szemétnek, hanem értékes alapanyagnak tekintenénk, akkor egyáltalán nem is lenne szükség a szemétdíjra. A magyar kormányok azonban úgy döntöttek, hogy az uniós támogatásokból inkább drága hulladéklerakókat építenek. A rezsicsökkentési kampány, a szemétlerakási díjak uniós direktívák által előírt drasztikus emelésével egyidejűleg, súlyos következményekkel jár. Azon túl, hogy a csökkentett szemétdíjak nem fedezik a lerakás költségeit, és emiatt a szolgáltatók nem viszik el a szemetet, az a veszély is fenyeget, hogy vissza kell majd fizetni a lerakók építésére felhasznált uniós támogatásokat. Folyósításuk feltétele ugyanis az önfenntartó hulladékgazdálkodás rendszerének a megteremtése, amelynek legfőbb eleme az amortizációt is tartalmazó szemétdíjak kirovása.

A rezsicsökkentést a választási küzdelem Jolly Jokerévé tevő vetélkedés nem szolgál semmilyen közérdeket. De blokkolja az amúgy is gyenge lábakon álló gazdasági növekedést.  Mindez azért is roppant sajnálatos, mert a korrekt versenyen alapuló piacgazdaság a fentiekben bizonyított módon eleve képes kikényszeríteni azokat a reakciókat, amelyeknek eredőjeként a rezsiköltségek optimalizálódnak. Mindazonáltal a rezsicsökkentést kormányprogrammá tevő politikának abban igaza van, hogy a közszolgáltatások díjai Magyarországon magasak.

Ennek oka egyrészt a korrekt piaci verseny, valamint a rezsiköltségekkel való takarékoskodásra ösztönző érdekeltségi rendszer hiánya, illetve az, hogy a politikai elit ellenérdekelt a kiadások csökkenésével járó innovatív megoldások széles körű elterjedésében. Másrészt pedig azért olyan magasak a rezsidíjak, mert azokba olyan „járadékokat” építettek be, amelyeket aztán a találóan hipokrita parazitának nevezett állam működtetésére fordítanak. A beépített tételek egy része közvetett módon, más részük közvetlenül finanszírozza a képmutató élősdiséget.

A szocialisták, akik a rezsicsökkentés második ütemét most megszavazták, sárosak azért, hogy ezek a járadékok beépülhettek a közszolgáltatások díjaiba. Felelősek a gázárban elismert költségként szereplő, a szakértők által szükségtelennek minősített gáztárolók utólagos finanszírozására szolgáló tételekért. Vagy az áram árába beleszámolt garantált profitért, amelynek egy részét az új tulajdonosok – nehéz a gyanút elhessegetni – esetleg visszacsorgatták.

A rezsidíjakban vannak olyan elemek is, amelyek közvetlenül finanszírozzák a képmutató élősdiséget. A költségvetési kiadások közül a GDP-hez viszonyítva az uniós átlagot lényegesen meghaladja az állam működési költségeinek, gazdasági tevékenységének, valamint a kamatkiadásoknak az aránya. A túlárazott közbeszerzések, a piaci versenyt torzító támogatások, az államosítások, valamint a kamatfelárak fedezetére szolgáló adókat a multinacionális összeszerelő cégektől nem lehet beszedni. A nagy termelékenységű, teljes kibocsátásukat exportáló vállalatok által megtermelt GDP-ben az adók aránya alacsony.

A magyar kkv-szektor vagy nem tudja, vagy nem hajlandó megfizetni ezeket az adótételeket, a keresetek egy részének zsebbe adásával eltitkolja jövedelmének egy hányadát. Így leginkább a közszolgáltató cégek azok, amelyektől a legtöbb adót lehet beszedni. Néhány vízműnek a nyilvános beszámolóik alapján megbecsültem a GDP-jét. 57 százalék az általuk előállított GDP adótartalma! Ezek a cégek nem tudnak elköltözni, sok esetben állami tulajdonban vannak, így a bérek adóit sem tudják elcsalni. Ráadásul mivel nem exportálnak, a hozzáadott érték adóját, az áfát is itt fizetik meg, szemben az exportőrökkel, akik ilyen adót nem kell, hogy teljesítsenek. Nem véletlen, hogy ezekre a közszolgáltatókra egy új adónemet vetettek ki, a vezetékadót.

Azt a rezsicsökkentést, amely ezeknek a járadéktételeknek a lefaragására irányulna, maximálisan támogatnám. De jól tudjuk, hogy nem erről van szó. A hipokrita parazitizmus csapjainak elzárása helyett a rezsicsökkentés fedezete a szolgáltatók profitja és az amortizáció. Mi sem árulkodóbb ennél, mint az, hogy egy nemrégiben elfogadott salátatörvényben az állami vízközművek mentesülnek az amortizációs visszapótlási kötelezettség alól. Azaz a pénzt elkölthetik. És el is fogják, mert a csökkenő bevételekből más módon nem lehet a működést finanszírozni. A jövő felélése elkezdődött!

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense