A kijevi tüntetők elhagyták a városházát

válassz
2014-02-16 11:54
A kijevi tüntetők kiürítették "forradalmi főhadiszállásukat", a két és fél hónapja megszállt kijevi városházát, megnyitottak a forgalom előtt egy belvárosi főutat, illetve vasárnapra virradóra négy vidéki nagyvárosban elhagyták a megyei önkormányzatok épületeit - jelentette vasárnap a kijevi média.
A híradások szerint a kijevi tüntetők kitakarították a városháza épületét, holmijukat átvitték más belvárosi épületekbe, egy részük az Októberi Palotába vagy az Ukrán Házba "költözött" át. Néhány órát vett igénybe az épület teljes kiürítése.

A tüntetők és a városi hatóságok meghívására felkereste a Kijev központi sugárútján, a Hrescsatikon található épületet Christian Schönenberger, az EBESZ soros elnöki tisztét adó svájci nagykövet.

Volodimir Makejenko kijevi polgármester az épület átvétele után - ami az EBESZ-megfigyelők közvetítésével zajlott - közölte, hogy a városi hatóságoknak nincs semmilyen anyagi vagy erkölcsi kifogásuk a tüntetőkkel szemben. Úgy fogalmazott, hogy a tiltakozók károkat nem okoztak, a kijevi polgárok épületében kijeviek, ukrajnai polgárok tartózkodtak december eleje óta. Makejenko azonban újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy a két és fél hónapos megszállás után az épület helyisége némi felújításra szorulnak, de a költségeket vállalati szponzorok fogják fedezni, és - mint megjegyezte - , "már sorban állnak a jelentkezők".

A tüntetők vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a városháza elhagyása az ellenzék jó szándékú gesztusa volt. Azért ürítették ki, mert a hatóságok pénteken kiengedték az ukrajnai börtönökből mind a 234 fogva tartott ellenzéki tüntetőt.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a kijevi városháza elhagyása egyik feltétele annak, hogy életbe lépjen a parlament által január végén elfogadott amnesztiatörvény. Ezen felül ez jelképes jelentőséggel bír, kézzelfogható jele annak, hogy enyhül a hónapok óta tartó ukrajnai belpolitikai válság.

Az ellenzékiek december 1-én, egy tiltakozás erőszakos feloszlatása után szállták meg az épületet, és rendezték be ott a "forradalom főhadiszállását". Az épület az elmúlt két és fél hónapban hatszáznál több tüntetőnek adott otthont, itt étkeztek és melegedtek a fagyos éjszakákban tiltakozó kormányellenes tüntetők, büfét és amolyan tábori kórházat is üzemeltettek benne.

Arszenyij Avakov, az ellenzéki Haza párt parlamenti képviselője közölte újságírókkal, hogy a tüntetők szabaddá tették a közlekedés számára Kijevben a Grusevszkij utcát, illetve vasárnapra virradóra kiürítették a megyei önkormányzatok épületeit Ternopilban, Ivano-Frankivszkban, Lembergben (Lvov) és Poltavában is, és ezzel teljesítették az amnesztiatörvény feltételeit. A képviselő szerint az "ellenállás vezérkara" most azt követeli a hatóságoktól, hogy haladéktalanul szerezzenek érvényt az amnesztiatörvénynek: zárjanak be mintegy kétezer, tüntetők ellen indított büntetőjogi eljárást, teljesen rehabilitálják az őrizetbe vett, és most házi őrizetben lévő, illetve óvadék ellenében szabadon engedett tüntetőket.

Avakov arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a hatóságok záros határidőn belül nem teljesítik az ellenzék követeléseit, a tüntetők vezérkara jogot formál arra, hogy újra olyan tiltakozó megmozdulásokhoz vagy válaszlépésekhez folyamodjon, amelyeket jónak lát, beleértve a középületek és kormányintézmények újbóli megszállását.
MTI