Az állami kiadások visszafogásának doktrínája hosszú hagyományra tekint vissza, már Adam Smith is a takarékosság eszméjét méltatta. Különösen felerősödik a megszorítások gondolata a gazdasági válság időszakaiban, ahogy az 2008 után is történt. A szigorításokat sürgető közgazdászok érvelése azon alapul, hogy az állam gazdasági krízishelyzetben parazitaként viselkedik, elvonva a forrásokat a vállalkozásoktól. A gazdaság törvényszerűsége, állítják ugyanők, hogy a teljes foglalkoztatás egyensúlyhelyzete felé tendál. Ez a folyamat pedig belátható időn belül kimutatható egy krízishelyzet után, feltéve, hogy az állam nem gördít akadályokat a szabadpiac működése elé.

A megszorításpárti közgazdászok számára Keynes eretneksége abban rejlik, hogy tagadta a gazdaság önkorrekciós tételét, főként rövidtávon - szerinte például a gazdasági visszaesés periódusaiban tartós alulfoglalkoztatottság alakul ki. Mindezek mellett az is az állam gazdasági intervenciója mellett szól, hogy mindaddig képtelen csökkenteni a deficitet, amíg bevételei is csökkennek. Ezen ellentmondás miatt valójában épp a deficit visszaszorításának jelszava vezet pazarláshoz, hiszen elvesztegeti a humán és az eszközbeli tőkét - ráadásul tömegeket taszíthat nyomorba az ilyen gazdaságpolitika. Érvelése alapján ennél még a tudatosan vállalt adósságnövekedés is hatékonyabb megoldást jelent.

A fiskális megszorításokat sürgetők legfőbb érve, hogy egy hiteles állami takarékossági program úgy csökkenti az állam részesedését a hazai össztermékből, hogy közben alacsonyabb adókkal és a magasabb profit ígéretével bátorítja a vállalkozásokat. A rövidtávon önmagától beálló egyensúly hipotézisét számos kutatás próbálta igazolni. Alberto Alesina harvardi professzor és kutatócsoportja például fordított korrelációt azonosított az állami kiadások és a gazdasági növekedés között. Eredményeik szerint 10 százalékos kormányzati kiadásnövekedés 0,5-1 százalékos gazdasági visszaesést indukál. Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff pedig azt bizonyították, hogy a gazdasági növekedés hirtelen lassulását váltja ki, ha az államadósság meghaladja a GDP 90 százalékát.

Mindkét kutatási eredmény alapvető statisztikai hibát követ el, amikor a korrelációt automatikusan oksági viszonyként értékeli. Az említett esetekben a kormányzati kiadások növelését és a növekvő adósságot állítják be a gazdasági visszaesés okaként, de semmivel sem bizonyítják, hogy ez valójában nem maga az okozat. A statisztikai adatok nem cáfolnak meg egy fordított oksági viszonyt.

A válság eddigi története Skidelsky szerint Keynes-nek adott igazat. Az elmúlt két évben alig növekedett az Egyesült Királyság és az eurózóna gazdasága, az államháztartási deficitet csak kismértékben sikerült csökkenteni, miközben az államadósság is növekedett. A makacs munkanélküliség erodálta az állás nélkül maradtak humántőkéjét, a megszorító politika pedig a legrosszabb anyagi helyzetben lévőket sújtotta leginkább, mivel náluk nagyobb függőség mutatható ki az állami juttatásoktól.

Robert Skidelsky, orosz származású brit gazdaságtörténész, a Warwick University professor emeritusa. Számos gazdaságtörténeti munkája közül kiemelkedik háromkötetes Keynes életrajza, amely a legátfogóbb ismertetése az angol közgazdász életének és munkásságának. Politikai karrierjét a brit Munkáspártban kezdte, majd később kivált a pártból és többedmagával megalapította a Szociáldemokrata Pártot. A kilencvenes évek elejétől a brit felsőház tagja, 1992-től a konzervatívok soraiban foglal helyet.

Az ellenzékben lévő tory frakciót vezette, míg össze nem különbözött a pártvezetőséggel az 1999-es koszovói bombázások ügyében, és átült a függetlenek közé. Skidelsky a Brit Tudományos Akadémia történelem és közgazdaságtan szekcióinak tagja.