„Hála a gazdasági válságnak és a technológiai fejlődésnek" mára már nem a munkánknak élünk - fogalmazott Simon Kruper a Financial Times hasábjain. A középosztály identitásválságát elemző cikkben bemutatja, hogy mivel a munkavállalók befolyásuk nagy részét elvesztették, ezért gyakran nincs lehetőségük olyan szakmát választani, amiben boldogan dolgoznának, sőt, ha sikerül is ilyet találniuk, az is egyre kevésbé kielégítő, köszönhetően a növekvő igényeiknek, a csökkenő fizetésüknek és a szinte nem is létező munkapiaci biztonságnak. A bérek és a tőkejövedelmek aránya rekord alacsony szintre süllyedt, ami várhatóan tartós különbség marad.

Miközben sokan a vészharangot kongatják, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy talán soha nem is kellett volna a munkánkat helyezni az első helyre, helyette inkább a személyes kapcsolatainknak, a hobbinknak és az érdeklődési körünknek kellett volna meghatározni az életünket. Miért a túlélésünkért folytatott munkánk határozza meg, hogy kik vagyunk? Azért kéne dolgoznunk, hogy éljünk és nem azért élnünk, hogy dolgozzunk - mutat rá annak esélyére Kavoussi, hogy valójában egy egészséges visszarendeződés zajlik.

Akár palástolt áldás is lehetne, hogy már nem a munkánk határozza meg az identitásunkat, hiszen sokszor már nem foglalkozhatunk hivatásszerűen azzal, amivel igazán szeretnénk. A magas munkanélküliség miatt azonban kevesebb időnk jut a magánéletre. Pénzt keresni a mindennapi betevőre, a lakásra és a család támogatására - manapság mindez elsőbbséget élvez bármi mással szemben. A megélhetés egyre bizonytalanabb, így a munkához való viszonyunk végső soron mégis jobban meghatározza az életünket, mint eddig valaha, de már nem saját döntésünkből kifolyólag.

Minden újonnan létrehozott munkahelyre 3 munkanélküli jut, így a munkavállalók közt a verseny egyre kiélezettebb, hogy képességeiknek és előző fizetésüknek megfelelő állást találjanak - olyat, ami talán nem is létezik. Még az elit szakmákban is általánossá vált, hogy a munkavállalónak el kell fogadnia, hogy mindennapjai és sorsa a főnökétől függ. Az egész napos, éjszakákba nyúló munkanapok, illetve a hétvégi túlórák is megszokottá váltak.

Ha a dolgozókra ekkora nyomás nehezedik, kevésbé valószínű, hogy a munkán kívüli életükben érdeklődési körüknek tudnak élni, kellő figyelmet tudnak fordítani szeretteikre, vagy akár új kapcsolatokat tudnak kialakítani. Az American Time Use Survey szerint az USA-ban naponta mindössze 21 percet töltenek a munkavállalók szociális életükkel és csupán 6-ot kikapcsolódással. A szociális következményeket érzékletesen tükrözi a házasságkötések, illetve a születések arányának rekord alacsony szintje. Tény, hogy ha az emberek bizonytalanabbnak érzékelik anyagi helyzetüket, akkor kevésbé fogalmaznak meg hosszú távú célokat.

A munkavállalók ma már nem csupán több időt töltenek a munkájukkal, de olyan tevékenységeket végeznek, amelyek iránt nem elkötelezettek, csak a megélhetésük függ tőle. A munkáltatók kezében így mind több befolyás és hatalom összpontosul, ami gyakran ahhoz vezet, hogy ellehetetlenítik, hogy dolgozóiknak bármi másra is jusson idejük.

Bonnie Kavoussi a Michigan Egyetem mesterszakos alkalmazott közgazdaságtan hallgatója. Előzőleg 2011 és 2013 között a The Huffington Post közgazdasági újságírójaként dolgozott, de írt a Boston Globe-nak, a New York Observernek és a San Antonio Express-News-nak is. A Harvardon szerezte diplomáját, ahol történelmet és közgazdaságtant hallgatott.