A republikánusok engedtek az adósságlimit-emelésben

2014-02-12 08:26
Az amerikai képviselőház kedden megszavazta az adósságlimit 2015 márciusáig szóló megemelését.
A republikánus többségű szövetségi alsóház döntése szakítást jelent az ellenzéki pártnak a pénzügyi kérdésekben az elmúlt három év során folytatott, konfrontatív taktikájával, amely októberben a szövetségi kormányzat 16 napig tartó részleges megbénulásához vezetett. A szenátusban, ahol a demokraták vannak többségben, szerdán szavaznak a kérdésben. A képviselőház kis többséggel 221-201 arányban fogadta el határozatot. A 232 republikánus képviselő közül mindössze 28-an szavaztak együtt a kisebbségben lévő demokratákkal. John Boehner, az amerikai szövetségi alsóház republikánus elnöke a nap folyamán korábban bejelentette: párttársai beleegyeztek abba, hogy nem akadályozzák feltételekkel az adósságlimit megemelését.

A beleegyezést azt követően jelentette be a házelnök, hogy párttársai körében megbukott a terve, miszerint a 17 ezer milliárd dolláros adósságlimit megemelését a katonai nyugdíjak tervezett csökkentésének visszavonásához kellene kötni. A republikánusok döntése nyomán a kérdés nem kerül ismét terítékre a novemberben megtartandó "félidős" kongresszusi választásokig. Jack Lew amerikai pénzügyminiszter múlt pénteken levélben sürgette az adósságlimit mielőbbi felemelését a republikánus kongresszusi vezetőknél. A tárcavezető rámutatott: a pénzügyminisztérium rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe annak érdekében, hogy ne törje át az adósságplafont. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Egyesült Államok hitelfelvételi felhatalmazása nem terjedhet tovább február 27-nél.

A republikánusoknak az a taktikájuk, hogy az adósságplafon emeléséért cserébe kiadáscsökkentést csikarjanak ki, 2011-ben ahhoz a - részleteiben később módosított - megállapodáshoz vezetett, amelynek értelmében tíz év alatt mindenre kiterjedően 2100 milliárd dollárral csökkenteni kell a kiadásokat. A technikai csőddel fenyegető konfrontáció nyomán a Standard & Poor's hitelminősítő lerontotta az Egyesült Államok legjobb, AAA besorolását.A szövetségi kormányzat októberi részleges leállása komoly presztízsveszteséget okozott a Republikánus Pártnak, amelynek törvényhozási képviselői nem akartak újabb kockázatot vállalni a novemberi választások előtt. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a fejlemény jelentős győzelem a demokraták számára.
MTI