A sorfőrszolgálatoknak jót tett a taxirendelet

2014-02-20 08:53
Jól jártak a budapesti taxirendelet hozta magasabb árakkal a sofőrszolgálatok, van olyan cég a fővárosban, amelynek forgalma a korábbi háromszorosára emelkedett - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.
A lap csütörtöki számában azt írja: egyre több cég veszi igénybe a szolgáltatást, illetve ajánlja azt dolgozóinak is.A belvárosból az agglomerációba utazva már korábban is megérte igénybe venni a sofőrszolgálatokat, ma pedig már rövidebb távolságra is igaz ez - derül ki a cikkből.

Jelenleg körülbelül 50 sofőrszolgáltatást végző vállalkozás van Budapesten, pontos szám nincs, mert vannak, akik céges háttér nélkül, vagy nem erre vonatkozó adószám alapján fuvarozzák az ügyfeleket és járműveiket.
MTI